Aktualitások

2025 február 25

In memoriam…

Török István
1953-2025

Fekete István Öreg naptár című művében így ír az elmúlásról:

„Odakint éjszaka van már: hallgatnak a fák, elült a szél a sötétség dús párnáján, elpihentek a száraz levelek; halkan becsukta öreg naptárját az emlékezet is, és csak az idő ballag a végtelenség néma országútján.”

A somogyvári temetőben azon a csendes februári délelőttön megállt az idő. A téli nap még bágyadtan tűzött, de nem volt egy felhő sem az égen, ami zavarta volna a simogató napsugarakat. Néma csend honolt, pedig sok-sok ember gyűlt össze, hogy végső búcsút vegyen a családfőtől, baráttól, kollégától, a Vadásztól, Török Istvántól.
A gyász színeit viselő hozzátartozók, a vadászok zöldben kalappal, és a tiroli népviseletbe felöltözött osztrák kürtösök egyaránt megrendülten álltak a békés somogyi lankák között meghúzódó település kegyeleti helyén, nem értve és el sem fogadva a hirtelen jött ítéletet.

Török István mindannyiunk megdöbbenésére hirtelen távozott közülünk. Ismét szegényebb lett a szakmánk egy kiváló kollégával, ahogy az ismeretlen vadászmező egy ízig-vérig hivatásos vadásszal újfent csak gazdagodott. Ha belegondolok, hogy mennyien teljesítenek már odaát szolgálatot, akkor valójában Ő csak a többséghez csatlakozott. Tette mindezt annak ellenére, hogy emberi megnyilvánulásai, kivételes és következetes szakmai meglátásai, vadszeretete okán nem a többség véleményét osztotta soha, hanem a saját, sokszor másokéval is szembe helyezkedő, tiszta, szakmai értékrendjét követte. Olyan egyenestörzsű, szikár szálfa volt a somogyi erdőkben, aki bátran dacolt a legnagyobb viharban is, a bármekkora és bármilyen irányból fújó széllel is.
Török Pista – ahogy mindannyian ismertük – 1953. november 26-án született értelmiségi családban Budapesten, budai gyerekként mégis a természet szeretete, az erdők és mezők csodája, a vadállomány vonzotta. Először a Balatonkörnyéki Szabadság Vadásztársaságnál majd a Gamási Artemis Vadásztársaságnál volt hivatásos vadász. 1997-től 2021-ig a Tuskósi Vadász Egyesület fővadásza és szakmai irányítója volt, munkája során olyan legendákkal dolgozhatott együtt, mint dr. Bay Béla olimpiai bajnok, a vívósport legendás alakja. Pályafutása a kiváló minőségű Külső-somogyi gímszarvassal fonódott össze, amelynek megőrzése, kezelése és védelme határozta meg szakmai ars poétikáját. Számtalan kiváló agancsos került terítékre segítségével az évtizedek alatt, ahogy az általa szervezett vaddisznóhajtások is csak öregbítették a Tuskósi vadászterület hírnevét.
Társadalmi szerepvállalása okán a hivatásos vadászok napi problémájának ismerete, és szakmai elismertségük hiányának megfogalmazójaként a vadászati közéletben is vállalt feladatot: 2005-2009 között az Országos Magyar Vadászkamara Somogy megyei Területi Szervezetének hivatásos vadász alelnöke volt. Többek között alelnöksége alatt valósult meg a régóta vágyott „Hivatásos vadászok I. Országos Szakmai Konferenciája” Gödöllőn, vagy került megrendezésre a hivatásos vadászok megyei válogatóversenye. Érdekképviseleti tevékenységében az elnökségen belül is prioritásként kezelte a – különösen a vadásztársaságoknál szolgálatot teljesítő – hivatásos vadászok mindennapos problémáit.
Szakmai munkájának elismeréséül 2007-ben a Somogy Megyei Vadászok Szövetsége felterjesztésével Nimród Vadászérem kitüntetésben részesült, 2015-ben vadásztársasági felterjesztés alapján és a Somogy Megyei Vadászok Szövetsége ajánlásával Hubertusz Kereszt Arany Fokozata kitüntetést kapott.
Az élethosszig való tanulás híveként, felnőttként szerzett vadgazdamérnöki diplomát Debrecenben, mindezt azért, hogy megkérdőjelezhetetlenül, a gyakorlati és elméleti tudásnak mennél szélesebb körű birtokában, azokat ötvözve, hitelesen tudja képviselni a hazai vadgazdálkodás érdekeit. Nyugdíjas éveiben is aktívan tanult és dolgozott: igazságügyi szakértői minősítést szerzett. A több évtizedes szakmai gyakorlaton nyugvó tapasztalatai, emberi kvalitásai, pártatlan, lelkiismeretes hozzáállása hamar a szakértők élvonalába emelte személyét. Folyamatos önképzés jellemezte a tevékenységét, a rohanó világgal járó technológiai kihívásokat sikeresen teljesítve, magas szinten művelte a szakértői munkát is.   
Szerencsés ember volt, mert a szakmája egyben a hivatása is volt és ezt letagadni sem tudta. Egy vadásztársa úgy jellemezte búcsúztatójában, hogy a társaságon belül neki a vad volt az első, mindenekelőtti és bármi egyéb csak ezután következett.
Életműve, elért eredményei nem maradnak nyom nélkül, szakmáját, hivatását szeretett lánya viszi tovább, akiért apaként bármit megtett volna, és akire rendkívül büszke volt. Nyomán Kinga járja tovább az általa kitaposott cserkészutat, hasznosítja az átadott tudást a somogyi vad és vadgazdálkodás érdekében: lehetne-e ennél szebb apai örökség?
Emléke a szívünkben él tovább, és mindig eleven lesz a tuskósi szeptemberbe beleharsogó szarvasbika hangjában, ahogy az Öreg cserfánál kialakított kegyeleti hely meghittségében is. Legyen ott mindig egy csokor mezei virág, vagy tölgygally, így őrizzük Török István emlékét.
Isten nyugtassa Vadásztársunkat!

Read 43 times
© 2019. OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete. Minden jog fenntartva.

Keresés

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések