Aktualitások

2026 november 04

ÚJ FEJEZET

Nagyarányú részvétel mellett, komoly szakmai megmérettetés jellemezte a vadásztársadalom november 3-án tartott rendkívüli döntéshozó ülését a Gödöllői Királyi Kastélyban. A döntő voksolást követően dr. Forgács Barnabás lett az Országos Magyar Vadászkamara új elnöke, akinek személyét és programját a somogyi kamara kezdetektől fogva elkötelezetten támogatta. 
Az új elnök a szavazatok közel 60 százalékát szerezte meg a döntő fordulóban, a rendkívüli választásra azt követően került sor, hogy a szervezet korábbi elnöke, dr. Jámbor László szeptember végén lemondott tisztségéről. 
Az eseménynek kivételesen nagy volt a legitimációja, hiszen az országos küldöttek 76 százaléka részt vett a voksoláson. Az elnöki posztra jelölést kapott a somogyi titkár, Dr. Kemenszky Péter is, ám ő a jelöltállítást követően visszalépett a későbbi győztes javára. 
Az új elnök programjának része - a teljesség igénye nélkül - a 70 ezer magyar vadász alulról építkező, de nem centralizált érdekképviselete, hiszen a vadászok hangját a Területi kamarák hallják meg és közvetítik. Programjában kitért a társágazatokkal (erdő-, mezőgazdálkodás, természetvédelem) való stratégiai együttműködésre, a Kamara szakmai potenciájának szélesebb körű kihasználására, az idős vadásztársaink tisztelete melletti fiatalításra. A továbbiakban is támogatja a kamara legsikeresebb tevékenységeit, az Ifjúsági Programot és a Vadgazdálkodási Pályázati Rendszert, erősíteni kívánja a Kamara kormányzati és nemzetközi kapcsolatait.  Az eredményhirdetést követően dr. Jámbor László elsőként gratulált a Kamara új elnökének és jelképesen átadta neki a stafétát, munkájához kitartást és sok erőt kívánva.

Vadászkamara

Read 5 times
© 2019. OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete. Minden jog fenntartva.

Keresés