Lezárult az ötödik és sorrendben az utolsó őszi szalonka monitoring. Idén 45 ponton / 4 hellyel kevesebben, mint előző években/ folyt a fürkészés. Így is 540 beérkezett megfigyelést kellett feldolgozni, összesíteni.
Az adatok összehasonlításából keressük a válaszokat a miértekre. Kutatjuk az okokat, próbálunk beférkőzni a titkokkal teli szalonkavilágba.
12 héten át minden kedden, szeptember 17-től december 3-ig tartott a megfigyelési időszak. A táblázatból láthatjuk heti bontásban a látott szalonkák számát.
De mi jellemezte a 2013. őszi szalonkavonulást?
* Ebben a megfigyelési ciklusban vonult át felettünk megfigyeléseink szerint a legkevesebb szalonka. / 145 db. /
(Azért is jóval kevesebb, mert 2 évvel korábban 287 szalonkával, majdnem a duplájával találkozhattunk.)
* Az is figyelemre méltó és elgondolkodtató, hogy amíg előző években csak 6-6 helyen nem láttak szalonkát, idén ez megduplázódott és 12 monitoring ponton hiába várták a hosszúcsőrűeket.
* A vonulás lassan kezdődött és megkésve. Október 15 után indult be és az intenzív szakasz november 25-ig tartott. Közben november közepén volt egy kis megtorpanás.
* Ami az előző évekre nem volt jellemző, hogy november végén, illetve december elején is volt több észlelés ( 8-8 db.)
* Megfigyelő társaink egy része arról tájékoztatott, hogy alig- alig láttak madarat nem csak a megfigyelési pontokon, de még a vadászterületen sem, ugyanakkor Tamás Feri vadásztársunk örömmel tájékoztatott, hogy egy alkalommal 7 szalonkát is látott.
A jelentések mellett a feljegyzésekben szerepelt,/ és itt is csak október közepétől / hogy mely területeken találkoztak szalonkával a megfigyelési időn kívül. Okt. 27-én Somogyzsitfán, hajtásban 8 db-ot, 29-én Látrányban 1 db-ot, december 1-én Osztopánban 3db-ot és december 3-án Buzsákban 3 db-ot.
Észlelt szalonkák száma Észlelési pontok száma %-os arány
nem észlelt szalonkát 12 ponton 26%
1-5 db-ot 23 ponton 52%
6-10 db-ot 20 ponton 20%
10 db felett csak 1 ponton 2%
A táblázatból kitűnik, hogy általánosan kevés volt a megfigyelt szalonkák száma, mert 0-5 db közötti szalonkát a megfigyelési pontok 78%- án láttak.
Egy kis kitérő. Miért fontos ez az adat?
A monitoringozás egyik legfontosabb feladata, hogy bizonyíthassuk, konkrét , valós adatokkal alátámasszuk, hogy az őszi szalonka vadászat hazánkban nem tudja kiváltani a tavaszi vadászatot, TEHÁT A TAVASZI SZALONKA VADÁSZATNAK NEM LEHET ALTERNATÍVÁJA AZ ŐSSZI SZALONKÁZÁS.
Azt mindenki tudja, hogy minden élőlényre közvetlenül és közvetve kihat az időjárás.
Nézzük meg miképp volt ez 2013 őszén?
A nyári szárazságot szeptemberben 70 mm csapadék enyhítette. Szept. 20- a után hideg rekordok dőltek meg. Nem is nagyon láttunk vonuló szalonkát.
Október erre rácáfolt, mert ekkor soha nem tapasztalt, szinte nyári meleget és csak 12 mm csapadékot produkált. A vonulás az előző évekhez viszonyítva lassabban és megkésve indult.
Novemberben tovább folytatódott a szokatlanul enyhe időjárás, de sok, 12 csapadékos nap volt. Összesen 115 mm eső áztatta a földeket. / ezzel közvetve táplálékhoz juttatva az átvonuló hosszúcsőrűeket./ Erre az időszakra esett a fő vonulás is.
December sem villogtatta még a fogait, egyhangú, szürke, borongós és enyhe volt. Még ezen időszakban is több helyen láttunk szalonkákat.
Itt szeretnék egy saját megfigyelést elmondani. December 27-én és 28-án is Dobóváron 18 óra 45- körül egy ligetes, bokros részről egy hangtalanul libegő szalonka szállt ki az elmunkált mezőgazdasági területre valószínűleg táplálkozási céllal, tehát nem véletlenszerű előfordulást tapasztaltunk.
De hol fordult elő több szalonka? Van - e összefüggés ebből a szempontból a területek között ?
Két egymáshoz viszonylag közel eső terültről jelentettek több szalonkát, Kaszóból 12 db-ot, és a Dráva 2000 vt. területéről 10 db-ot.
9-9 szalonkát figyeltek meg Karádon, illetve Kilitiben, 8 db -ot Mezőcsokonyábában.
Feltettük magunknak a kérdést, hogy vajon Somogy megye melyik vidéke lehet a ” legjobb szalonkás hely” a vonulási megfigyelések alapján, de erre nem kaptunk válasz mert a Külső-, Belső-, valamint Dél somogyi tájegységeken egyaránt voltak olyan pontok, ahol a többihez viszonyítva magasabb volt a megfigyelt szalonkák száma.
De, akkor 2013 őszén miért csak ennyi madarat láttunk? Ugye, mennyi nyitott kérdés vár még megválaszolásra? Ez is egy szalonka titok?
Kemenszky Péter, Kollmann Ferenc