Kinológia

2017 október 27

OVF. 2017. évi Dunántúli Regionális Elődöntő

DUNÁNTÚLI VIZSLA VERSENY

Az OMVK Somogy megyei Területi Szervezet szervezésében, a SEFAG Zrt. Barcsi Erdészet területén, Alexandra pusztán került megrendezésre. A házigazda szakemberei kiváló munkát végeztek úgy a területek kiválasztásában, mint a verseny lebonyolítás technikai részében. A bírók és versenyzők magas színvonalú ellátásban részesültek, így a verseny előtti és alatti nyugodt körülmények adottak voltak.

A reggeli kürtszóra felsorakozott résztvevőket dr. Varga Gyula úr a SEFAG Zrt. Vadászati és Vadgazdálkodási Osztály vezetője és egyben az OMVK Somogy megyei területi Szervezet hivatásos vadász alelnöke üdvözölte. Ezt követően dr. Sándor Gyula úr az OMVK Kinológiai Szakbizottság elnöke nyitotta meg a versenyt, ezt követően átadta a szót a verseny vezetőbírójának Konyecsnyi Károly úrnak, aki bemutatta az egyes munkaterületen dolgozó bírókat. Ismertette a verseny lefolyását és felügyelte a startszámok kihúzását.

A 9 dunántúli megyéből 18 versenyző nevezett. A versenyen 11 bíró gondoskodott a feladatok korrekt értékeléséről.

A benevezett kutyák fajtánkénti és nemenkénti  megoszlása: 10 kan és 8 szuka. 11 rsznv., 4 rszmv., 1 weimári, 1 dszmv és 1 dsznv.

Eredmények:

11 vizsla végzett I. díjba;    1 vizsla II. díjba ; 1 vizsla III. díjba;  5  nem került minősítésre

 Az Országos Vizsla Főversenyre 8 vizslavezető és vizslája kapott meghívást.

      1.   Malomközi Ilex - rsznv. kan - vezető:  dr. Horváth Éva - 261,5 p

      2.   As Makolski - rsznv.  kan - vezető:  Heidenreich Kristóf - 261 p

      3.   Fülöpi Fürjész Adria - rsznv. szuka - vezető:  Farkas Tamás - 260 p

      4.   Junior Fauna V.H. Molehout - rsz.weim. kan - vezető:  Agócs Attila - 259,5 p  

      5.   Cliff von Nordstrand - dsznv.  kan - vezető:  Kreszl Zsolt - 256,5 p

      6.   Kevi-Lator Extra - rsznv. kan - vezető:  Kaproncai Tamás - 255,5 p

      7.   Micskei Vida - rsznv. szuka - vezető:  Bíró Tamás - 253,5 p

      8.   Malomközi Diána - rsznv. szuka - vezető:  Máj Zoltán - 253 p

      9.   Julaz Potenskej Luky - rsznv. szuka - vezető:  Berkes Dávid - 246 p

A hatodik helyezett vizsla vezetője más irányú elfoglaltsága okán visszalépett ezt természetesen a somogyi csapat bánta!

                                          A  csapat győztes  Baranya megye lett.

A Kaszó Zrt és a SEFAG Zrt egy-egy őzbak kilövési lehetősége mellett több értékes díj is kiadásra került.

A verseny támogatói:

Országos Magyar Vadász Kamara

SEFAG Zrt.

Kaszó Zrt.

Kulcsár István az Aranyszarvas vadászbolt tulajdonosa

Tóth Pál a Barcsi Vadászbolt

Nagy János igazgató Kaposvári Egyetem Bőszénfai Szarvasfarm

OMVK Somogy megyei Területi Szervezete     

Köszönöm a résztvevőknek, támogatóknak és segítőknek valamint a házigazdáknak az odaadó munkáját, nélkülük nem lehetett volna ilyen magas színvonalú versenyt megszervezni, megrendezni.

Pomázi Ágoston Árpád
Az OMVK Somogy megyei Területi Szervezet Kinológiai Szakbizottság elnöke    

Read 594 times
© 2019. OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete. Minden jog fenntartva.

Keresés

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések