Kinológia

2020 december 18

VADÁSZKUTYA és a TERELŐVADÁSZAT

A terelővadászatról már az 1895- be megjelent „Vadászati ismeretek kézikönyve” című műben találhatunk leírást, ami az elmúlt 120 évben szinte változatlan maradt. A terelés lényege és célja a vad nappali nyugalmi állapotának megzavarása oly módon, hogy az ne okozzon túl komoly riadalmat, ne késztesse fejvesztett menekülésre.

  Cél, hogy a vad által használt váltók mentén leállított néhány vadász előtt nyíljon lövési lehetőség. Ennek elérése céljából egy – két terelő ember,- ha lehet hivatásos vadász- megfelelő terület és vadismeret birtokába, rossz széllel, némán, cikk – cakkba haladva a vad gyanúját felkeltve haladjon. A pihenő, illetve kérődző - ilyen módon felkeltett – állat mozgása tétova, lassú, a megszokott váltóján bandukolva próbál újabb nyugodt helyre eljutni!

  A vadászokkal szembeni elvárás a megfelelő szakmai felkészültség, aminek birtokába eleget tudnak tenni a válogató vadászat elvárásainak. Fontos, hogy megfelelő takarás mellett jó kilövési és megfigyelési lehetőségük legyen.

  Nagyvad társas vadászaton a terelés nyújt lehetőséget a vaddisznón kívül a szarvas tar vad mozgás közbeni lövésére, következik ez abból, hogy a terelt vad nem rohan, csak lassan vonul! Minden szakíró véleménye megegyezett a résztvevő vadászok 1-4 fő és a terelő személyzet 1 -2 fő számába. Egybehangzóan szóltak a vadászkutya alkalmazásának szükségtelenségéről is. A terelendő terület optimális nagyságát - a szarvas „visszatörő” viselkedésére alapozottan, - 500 – 800 méter hosszú és 300 – 500 méter szélesnek ítélték meg! Összességében megállapítható, hogy a terelés kevés, összeszokott vadász és terelő ember együttműködésén alapuló vadászati mód!

  Az új jogi alapok letételét követően, 1996. évi LV. tv. és a  többször módosított végrehajtási rendeletei érintették a terelővadászatra vonatkozó jogi előírásait. Lényegi változás a lőhető nagyvadfajok bővítése, eleinte a dámszarvas tehén, - ünő,- borjú valamint a muflon juh,- jerke,- bárány, majd az őz suta,- gida is felkerült a listára. A terelővadászat kivitelezésében is jelentős módosításnak számit a vadászok létszámának 8 – 10, majd 25 főre emelése.

  Erről Prof. Dr. Náhlik András által szerkesztett (2011) „Vadászati ismeretek” című tankönyvben a szerző ezt írja: a jogszabály „megengedő” rendelkezése okán, terelésnek nevezik az akár 25 fő vadásszal történő klasszikus hajtást is azzal a kikötéssel, hogy hajtó ebek nem alkalmazhatóak!

  A Dr. Heltay István szerkesztésében megjelent „Vadásziskola” című tankönyv 3. kiadásában írja: a nagyvad fajok listája az őz suta,- ünő,- gida elejthetőségével bővült. A terelés célja a feldúsult nagyvad állomány apasztása! Ennek hatékonyabbá tételére utal a vadászok létszámának növelése, optimumként 8 – 10 fő, maximum 25 fő került említésre, „kevés” hajtó részvétele mellett, vadászkutya alkalmazása tilos!

  A fentiek egyenes következménye volt a vadászatra jogosultak oldaláról, hogy szabad területen egyre kevesebb vaddisznó hajtás mellett növekedett a terelővadászatok száma! Történt ez úgy, hogy délelőttre hajtást terveztek és jelentettek be délutánra, pedig terelővadászatot, ahol „véletlen” ott maradtak a hajtókutyák is! Ezzel megkezdődött az addig elért fegyelmezett hajtó ebek fegyelmének fellazulása! Az addig tiltott szarvas és egyéb nagyvadfajok hajtása szépen sunyi módon lopakodva valóssá válhatott. Erre szinte megváltásként jött a 24/2017. (V.17.) FM rendelete a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól szóló 79/2004.(V.4.) FVM rendelet módosításáról. Ennek néhány §-át idézem, ami alátámasztja a kutya megjelenésének valóságát és egyben aggályosságát a „terelővadászat”-nak mondott nagyvad hajtóvadászaton.

  Mitől lett a terelővadászat, hajtóvadászattá? A vadászok és ez által a hajtók létszámának megnövelése, valamint a kutyák alkalmazhatósága kizárja azt az alapelvet, miszerint csendben, kis területen, a nyugalomba lévő vad „rámozdítandó” a váltókon, vagy azok közvetlen közelébe leállított vadászokra! A vadászkutyák bármely fajtája alkalmatlan a csendes „terelésre”, ezek hajtásra lettek tenyésztve, ahol kötelező a hangos csaholás.  

   63.§.(1) A vadászaton –a vaddisznó hajtóvadászata kivételével- az alkalmazott vadászati módnak megfelelő vadászati alkalmassági vizsgát igazoltan teljesített és egyedi azonosítóval ellátott vadászkutya használható.
     
Ez esetben milyen alapon vehet részt a terelővadászaton vadászkutya, ugyanis erre a vadászati módra nincs VAV vizsga szabályzat, értelemszerűen vizsga sincs és a kivétel között, sem szerepel!? Megjegyzem, ma már az igényes vadászatra jogosultak a vaddisznó hajtóvadászatokon is kérik a VAV vizsga igazolványt, mert ez adhat garanciát a minőségi munkára!

   70.§.
       (2) Nagyvad terelővadászatnak minősül a hajtó ebek használata nélkül, vagy legfeljebb 45 cm marmagasságú hajtó ebek használatával szervezett társasvadászat.
       (3) Nagyvad terelővadászaton lőhető a vaddisznó, a gímtehén,- ünő,- borjú,- a dámtehén,- ünő,- borjú, a muflon juh,- jerke, bárány, - az őz suta,- gida

    Az írott vadászati szakirodalomban a terelővadászat leírása közel 125 éve alatt soha nem volt használatos vadászkutya, sőt volt időszak, amikor kifejezetten tiltott volt, fajtától és nagyságtól független! A szabadon kereső kutya nem terel és nem hangtalan, ellenkezőleg hangos csaholással hajtja a vadat! A törvény „puhításával” a klasszikus terelővadászatból közönséges nagyvad hajtóvadászatot „csináltak”. Aki már látott ilyen vadászatot és tisztába van a terelővadászat lényegével, annak nem kell különösebben elmagyarázni, hogy miért nincs köszönő viszonyba sem, a tereléssel. Nem a vad „mérsékelt„ izgatására, óvatos vonulására, inkább a fejvesztett menekülésre alapuló vadászatról, hajtásról van szó! Érthetetlen a 45 cm marmagasság megállapítása, különös tekintettel arra, hogy az igazán heves vérmérsékletű hajtó kutyák (terrierek) mind ez alatt találhatók, amelyek végképp alkalmatlanok a terelésre! Megjegyzendő, hogy a parlament 2020. november 3.-án elfogadta a benyújtott módosítási javaslatot, miszerint a hungarikumnak számító, származási igazolással igazolt erdélyi kopónak minősülő hajtó eb, mentesül a 45 cm marmagassági korlátozás alól! Mindez nemes gondolat, ennek ellenére értelmetlen. Nem az erdélyi kopót kell „mentesíteni” hanem, ahogy eddig volt a terelővadászatot kell „kutyátlanítani”!

   Összegezve az átgondolatlan, mondhatnám szakmaiatlan változtatásokkal a terelésnek álcázott nagyvadhajtással kár egy igazán ősi, eredményes és élvezetes vadászati módot lejáratni, tönkre tenni! Még nem visszafordíthatatlan a folyamat akár úgy, hogy átmenetileg, -ahol különös tekintettel a szarvas túlszaporodása jellemző- engedélyezhető lehet a nagyvad hajtóvadászata. A cikkben szándékosan nem tértem ki a vadállományra és egyéb körülményekre gyakorolt negatív hatásokra, pusztán a kutya vonatkozásait elemeztem!


Pomázi Ágoston
kynológus
rovatvezető

Read 1688 times
© 2019. OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete. Minden jog fenntartva.

Keresés

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések