Íjászat

2015 szeptember 17

Gondolatok egy vadásznap kapcsán

Idén ismét lehetőséget kaptunk, hogy résztvegyünk a megyei vadásznapon, amit ezúton is köszönünk a szervezőknek. Ahogy eddig is mindig, most is az eseményhez méltó helyszínen, Bőszénfán, került megrendezésre a somogyi vadászok ünnepe.  A rendezvény évről-évre jó alkalom, hogy felmérjük, mit gondolnak a vadászíjászatról a vadászat iránt érdeklődők. Természetesen megragadjuk az alkalmat, hogy a vadászíjászat szellemiségét a lehetőségekhez mérten propagáljuk. Megpróbáljuk a magunk kis szeletét hozzátenni ahhoz az átfogó szemléletváltáshoz, amire a vadásztársadalomnak oly nagy szüksége lenne.

Ennek jegyében minden kedves látogatónak, aki megtisztelt minket a vadászíjász sátornál, és beszélgetett velünk, elmondtuk, hogy milyen örvendetes, hogy az USA-ban már 3 millió vadászíjász van, és míg a vadászíjászok száma meredeken emelkedik, a puskás vadászok száma csökken. Ebből az adatból számtalan különbözőség ellenére az megállapítható, hogy az egyre újabb csúcstechnológiát kínáló vadászati mód helyett rohamosan emelkedik azok száma, akik valamelyik valós kihívást jelentő hagyományos vadászati módot választanak. Mindez úgy, hogy egy amerikai vadász számára mind hozzáférés, mind anyagi szempontból elérhetőbbek a legújabb csúcstechnológiát képviselő eszközök. Adódik a kérdés, hogy érdemes e megmászni nekünk a technika imádatnak azt a hegyét, ahonnan a technikai fejlettségben 20-30 évvel elöttünk járók már visszafelé jönnek, mert zsákutcának bizonyult? Természetesen nem arról van szó, hogy mindenki dobja el a puskáját, és ragadjon íjat. Puskával is lehet úgy vadászni, hogy esélye legyen a vadnak, és valódi kihívás legyen a vadász számára. Amikor a beszélgetésben idáig jutunk, kivétel nélkül mindig jön a belénk nevelt mondat. „Ááá, ezt nálunk nem lehet, a sok sebzés, meg a rengeteg vadkár miatt.” Ez a lehető legrosszabb reakció számomra. Ebben a mondatban minden benne van, amitől meg kellene szabadulnia a magyar vadászatnak, kishitűség, kifogáskeresés, megalkuvás stb.

Sebzés. Régóta megállapított tény, hogy a sebzés, soha nem az eszköz hibája, hanem kivétel nélkül minden alakalommal az eszközt használóé. Ez már annyi médiumban, és fórumon tisztázott kérdés, hogy erre nem is vesztegetnék több szót, de jó lenne, ha a fejekbe is utat találna ez a gondolat.

Vadkár. Az elmúlt időszakban ez vált a vadászatot ellenzőkkel szemben a legfőbb (egyetlen) érvünké. Olyan sokszor halljuk ezt a nevünkben nyilatkozóktól, hogy lassan el is hisszük. Ezekben a nyilatkozatokból, vitákból úgy tűnik, hogy azért kell vadásznunk, hogy kordában tartsuk a vadkárt. Tényleg? Kíváncsi lennék, hányan mondták az állami vadászvizsgán Kemenszky titkár úrnak, hogy a vadkár miatt szeretnének vadászok lenni? Ne csapjuk be se magunkat, se másokat. A bennünk csörgedező vadászvér miatt vadászunk. Ha azt az időt, ami az ember megjelenésétől a mai napig eltelt 100 egységnek tekintjük, akkor 99,99 egységnyi ideig a vadászat volt az egyik fő táplálékforrás. Tehát tulajdonképpen a vadászatnak köszönhető, hogy ma a vadászatról vitázhatunk. A vadászatot ellenzőket nem meggyőzni kell, mert nem is lehet. A víziszonyban szenvedőt nem lehet meggyőzni a pancsolás élvezetéről, aki írtózik a repüléstől nem lehet meggyőzni a repülés szépségéről. Nem is kell. Azt kell elérni, fogadják el, hogy azért mert egy tevékenység nem tetszik, esetleg viszolyognak tőle, az nem jelenti, hogy a tevékenység üldözendő, és rossz. Nem vagyunk egyformák, mindenki másban találja meg kiteljesedésének módját, és ez így van rendjén, míg nem árt a környezetének. De nagyon elkalandoztam. A vadkárra való hivatkozással legalizálunk minden eszközt, ami ellen a vadászerkölcs tiltakozik. „Én nem használnám, de hát a vadkár miatt…”. Ezért kellenek az éjjellátók, a célzást könnyítő, és ki tudja még mire jó kütyük.  De miért állnánk meg itt? Használjunk hőkövető lövedéket, robbanó lövedéket, lézervezérlést stb. „csak a vadkár miatt...”.  Mint manapság oly sok mindenben, itt is a pénz rejlik a háttérben. A pénz viszont nincs jó barátságban olyan régi, sokszor bizonyított fogalmakkal, mint vadászerkölcs, vadászetika. A vadkár valós, sok vadászatra jogosultat fojtogató probléma, de biztos vagyok benne, hogy ennek megoldása nem a fent leírtakban rejlik.

A cikk elején említett szemléletváltáshoz hozzájárulna, ha a Magyar Vadászíjász Egyesület javaslata szerint, 16 éves kortól lehetne íjjal vadászni, hiszen „Számunkra a vadászat a vad látásán, hallásán, szaglásán belül kezdődik.”.

Harnos Tibor

Read 592 times
© 2019. OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete. Minden jog fenntartva.

Keresés

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések