Aktualitások

2024 október 01

Vadásznap a KÁN-on

Vadásznap a KÁN-on – immáron másodszor került megrendezésre a megyeszékhelyen a Somogyi vadásznap

A MATE és a Magyar Mezőgazdaság Kft. 2024. szeptember 27-29. között rendezte meg a KÁN Egyetemi Napokat a Kaposvári Campus és a Pannon Lovasakadémia területén, ahol a középső (szombati) napot a Vadászkamara és a Somogy Megyei Vadászok Szövetsége által szervezett Somogy Vármegyei Vadásznap tette színesebbé. Külön érdekessége volt még a helyszínnek, hogy szintén itt rendezte meg a MAHAL a 48. Országos Halfőző Versenyét is.
Az idő azonban nem volt kegyes a szervezőkhöz és nem kímélte a látogatókat sem, hiszen délután fél négyig megállás nélkül, intenzíven esett az eső.
Ennek ellenére esernyőkkel „felfegyverkezett”, lelkes csapat gyűlt össze a megnyitó ünnepségre, ahol kilenc óra előtt a Fekete István Vadászkamara Kürtegyüttes adott színvonalas élő térzenét és fogadta az érkező vendégeket.
Dr. Gyuricza Csaba a MATE rektora köszöntötte elsőként a résztvevőket a vadásznapon és megköszönte a Vadászkamarának és a Vadászszövetségnek az együttműködést, a rossz idő ellenére is remélve a rendezvények közös sikerét. Dr. Neszményi Zsolt, a Somogy Vármegyei Kormányhivatal főispánja üdvözölte a megjelenteket és vigasztalásként az időjárással kapcsolatban jelezte, hogy nálunk vadászoknál kétfajta időjárás létezik, az alkalmas és a kiválóan alkalmas. Örömét fejezte ki, hogy a rendezvény fővédnökeként lehet jelen, majd a számok tükrében is méltatta Somogy vadgazdálkodását.

A vadásznapot Meiszterics János, a Somogy Megyei Vadászok Szövetségének elnöke nyitotta meg, megköszönve a közös rendezés lehetőségét a MATE rektorának, a Kaposvári SZC. Drávavölgye Technikum és Gimnázium dolgozóinak és diákjainak.


Németh István, a MAHAL elnöke a verseny megnyitásaként kiemelte a halfogyasztás jelentőségét, nem titkolva, hogy ennek népszerűsítése érdekében rendezik meg ma itt a 48. Országos Halfőző Versenyt, amelynek fővédnöke Nagy István agrárminiszter volt.

A megnyitót követően a kitüntetések átadása következett, az átadók Dr. Neszményi Zsolt főispán, Meiszterics János a Vadászszövetség elnöke és Dr. Varga Gyula a Kamara hivatásos vadász alelnöke voltak.

Magyar Vadászatért Érdemérem kitüntetésben részesült:
Prof.Dr. Gyuricza Csaba a MATE rektora

Nimród Érdemérem kitüntetésben részesült:
Máj Péter a Kamara Kulturális szakbizottságának elnöke

A Vad és vadászat szolgálatáért Somogyban – hivatásos vadász életműdíj elismerésben részesült:
Éreth János a SEFAG Zrt. nyugalmazott kerületvezető vadásza
Hubertusz Kereszt Gyémánt Fokozat kitüntetésben részesült:
Németh László a SEFAG Zrt. Lábodi vadászerdészetének kerületvezető vadásza

Hubertusz Kereszt Arany Fokozata kitüntetésben részesültek:
Fenyvesi István a Surján-Kapos Völgye Vadásztársaság felterjesztésével
Horváth Csaba a Kutas és Vidéke „Kossuth” Vadásztársaság felterjesztésével
Tolnai István a Kutas és Vidéke „Kossuth” Vadásztársaság felterjesztésével
Fetzer Zoltán a Zselici Vadásztársaság felterjesztésével
Mátés Tibor a Zselici Vadásztársaság felterjesztésével

Hubertus kereszt Ezüst fokozat kitüntetésben részesült:
Kovács Imre Róbert a Szent Benedek Vadásztársaság felerjesztésével

A délelőtti programok keretében a Kapostáj Zrt. területén elejtett gímbika terítéke felett Sajni Balázs köröshegyi plébános celebrált Hubertusz misét.

A délelőtti, hivatalos szakmai program záróakkordjaként Dr. Kemenszky Péter a kamara titkára 40 – az időjárással dacoló – ifjú vadászt avatott fel, akik a megye vadásztársadalma előtt és a Kamara zászlaja alatt fogadták meg, hogy a vadászatnak, mint ősi mesterségnek méltó, etikus és igaz követői lesznek.
Kísérő programként szerepelt a vadásznap kínálatában már hagyományosan a vadászok főzőversenye, ahol ízletes helyi ételeket készítettek a vadásztársaságok. Az eső ellenére a sátrak környékét a társaságok ízlésesen elhelyezett trófeákkal díszítették, többen az idei, szeptemberi eredményeiket mutatták be büszkén a nagyközönségnek. A zsűri a versenyben az első három helyezett mellett díjazta a legjobb vadételt, valamint különdíjat is átadott. Az időjárás sajnos nem adott lehetőséget a solymász bemutatóra és a vadászkutya bemutató látványos agárfuttatása is elmaradt. A Drávavölgye Technikum és Gimnázium sátrában – az erdészeti és vadászati középfokú képzés népszerűsítése mellett – az ifjúság légpuskás lövészetet gyakorolhatott, a résztvevő gyermekek pedig oklevél mellett a népszerű, a Vadászkamara Oktatási Szakbizottsága által gondnokolt Kisvadász kiadvány egy-egy példányát is átvehették. A vadászati szervezetek partnere, a Stiga gépeket forgalmazó Kemper Kft. standja körül a legmodernebb önjáró kerti gépek kipróbálására is lehetősége nyílt az érdeklődőknek a vadásznapon, ahogy megtekinthették a legújabb Toyota terepjáró modelleket is.

És ha vadásznap, akkor természetesen jótékonyság. A Somogyi Vadászhölgyek Klubja a megalakulásuk óta minden évben – a kitűzött céljainak megfelelően – jótékonysági akciót szervez, amelynek egyik megnyilvánulása a vadásznapi sütemény akciójuk, amikor is az általuk készített finomságokért felajánlott adományt egy jó cél érdekében gyűjtik és adják át a kiválasztott szervezet képviselőjének. Gyűjtöttek adományt már idős, elesett embereknek, gyermekotthonnak, sérült gyermekeknek, iskoláknak, kárpátaljai erdész/vadász családoknak és hátrányos helyzetű települések részére, példát mutatva ezzel a vadásztársadalomnak és nagy lépéseket megtéve a vadászat pozitív társadalmi elismertségéért. A Vadászhölgyek idén a gyűjtött több, mint 150 000 Ft-ot a Lábodi Vidrapark működtetésére ajánlották fel.

Annak ellenére, hogy az idő nem volt kegyes hozzánk, a Vadásznap hangulata és szellemisége kiváló volt.
Köszönjük a MATE, annak Kaposvári Campusa, valamint a Szarvasfarm támogatását a helyszín és infrastruktúra biztosításában. Kiemelt köszönet a Kaposvári SZC. Drávavölgye Technikum és Gimnáziumnak a technikai lebonyolításért, a Somogyi Vadászhölgyek Klubja tagjainak az adománygyűjtésért, partnereinknek (Stiga, Toyota Koto Kft.) az interaktív megjelenésért.


Dr. Kemenszky Péter

 

Read 55 times
© 2019. OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete. Minden jog fenntartva.

Keresés

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések