Aktualitások

2023 november 27

FELHÍVÁS

Felhívás karácsonyi segítségnyújtásra

Tisztelt Vadászatra Jogosultak,

Tisztelt Vadásztársak, Civil segítők!

Lassan két éve tart a háború a szomszédos Ukrajnában, Európa számos országa egyként segített a menekülteknek, vagy a Kárpátalján/Ukrajnában maradóknak főként még 2022-ben.  Azóta a fókusz sajnos a világ egyéb, konfliktusokkal teli régióira összpontosult, a figyelem a Kárpátalján maradó magyar lakosságról elterelődni látszik.

A legutóbbi, a véreb kölyökkel kapcsolatos gyűjtést követően számos vadász, valamint vadászatra jogosult jelezte, hogy a gyűjtés lezárásáig (alig két nap) nem értesült, vagy már kicsúszott a segítségnyújtás lehetőségéből és kérték, hogy jelezzük, hol tudnák azt pótolni, vagy milyen egyéb karitatív tevékenység lehet a közeljövőben aktuális.

 Az év vége és a Karácsony közeledtével újból felmerült tehát a vadásztársadalom részéről a segítségnyújtás igénye, amellyel kapcsolatban a Somogy Megyei Vadászok Szövetsége és a megyei Vadászkamara többedszerre is vállalja, hogy a Somogyi adományokat összegyűjti, és annak elszállítását, célba juttatását koordinálja.

Emlékeztetőül: Az ukrajnai események kapcsán a határközeli településeken maradt nélkülöző, erdész/vadász családok közvetlen támogatását a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vadászkamara  szervezi és koordinálja, amellyel az adományok eljuttatásával kapcsolatosan bejáratott forgatókönyvünk van.

Kérjük a T. Tagszervezeteinket és a nem tagszervezet Vadászatra jogosultakat, Vadásztársakat és Civil segítőket, hogy amennyiben Somogyból szeretnének tárgyi adományokat eljuttatni a rászorulóknak, csatlakozzanak a Vadászszövetség és a Vadászkamara helyi kezdeményezéshez, és garantáljuk, hogy a Vadászkamara Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Területi Szervezetén keresztül a felajánlásokat célba juttatjuk.  

Amire szükség van:

Továbbra is elsősorban tartós dolgok és élelmiszerek: Liszt, cukor, rizs, olaj, készétel- és egyéb konzervek (hús-, májpástétomok), amelyek rögtön fogyaszthatóak, dobozos gyümölcslé, vitaminok, tartós tej, tartós szeletelt kenyér, egészségügyi papír (Wc papír, nedves törlő, papírtörlő, papír zsebkendő), kézfertőtlenítő, vitaminok, gyermek ápolási cikkek (bébi étel, pelenka, popsitörlő stb.). Kérjük a T. Felajánlókat, hogy egy felajánló max. 10-25 kg mennyiség mértékéig ajánljon fel adományt, valamint, hogy lehetőleg kartonban, vagy bontatlan gyári zsugorfóliában érkezzenek a felajánlások a könnyebb szállítás és elosztás érdekében!

Amennyiben az Ön, vagy az Ön által vezetett szervezet segítséget ajánl fel, kérjük, hogy azt 2023 december 7. (csütörtök) 12.00-ig juttassa el a Vadászszövetség/Vadászkamara Kaposvári irodájába (Kaposvár Zárda u. 18.) ahol kolléganőink az adományokat átvételi elismervény kiállítása mellett veszik át.



Segítségüket előre is megköszönve,

Vadászüdvözlettel:

 

Pongrácz István elnök                                                 Meiszterics János elnök,

                                Dr. Kemenszky Péter titkár/fővadász

Read 472 times
© 2019. OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete. Minden jog fenntartva.

Keresés

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések