Aktualitások

2022 december 20

Karácsonyi ajándékozás

2022. december 14-én a gamási iskolában ajándékozott a Somogyi Vadászhölgyek Klubja.

A már hagyományosnak mondható eseményre egy emberként mozdult a Klub, átérezve, hogy a jelen gazdasági helyzet miatt egyre több család kerül nehéz helyzetbe és nagyobb szükség van az összefogásra, mint eddig valaha. A Klub 2010. február 18.—ai alakuló ülésén megfogalmazta céljait, kiemelt helyre téve a karitatív tevékenységet. Az elmúlt 12 év folyamán a vadásznapi sütis adománygyűjtéssel együtt több, mint 4 millió forintot adhattunk át különböző alapítványoknak, rászorultaknak.

Az idei évben Molnár Beáta szervező munkájának köszönhetően a Karácsonyi Adományozás kapcsán a gamási általános iskola került a fókuszba.

Az iskola vezetésének és Hegedűs Gabriella rendezvényszervezőnek köszönhetően igazi meglepetésként hatott az érkezésünk, annál is inkább, mivel a település polgármestere, Tóth Péter fogadott bennünket, és a szívélyes invitálással a polgármesteri hivatalba szólított. Itt megtekintettük a méltán híres „Tuskósi Világrekord Gímbika” trófeájának hiteles másolatát, valamint rögtönzött előadást hallgattunk a gamási gímszarvas állományt megalapozó, dr. Bay Béla nevéhez fűződő vadászterületről. Amint ismeretes, 1968 szeptemberében került terítékre a rekord gímbika, ami 3 évig vezette a világranglistát, ezzel méltó szakmai hírnevet szerezve Gamásnak és Somogy megyének.  A szakmai kitérő után az ajándékcsomagokkal az iskola ebédlőjébe vezetett utunk, ahol húsz, 7-8 éves diák mit sem sejtve várt bennünket.  Az ajándékok látványa mosolyt csalt a gyermekek arcára, de az igazi boldogság még csak azok kibontása után következett. Meleg takaró, sapka, kesztyű, zokni, játékok, édesség, gyümölcs került elő a Hölgyklub tagjai által gondosan csomagolt táskákból, majd a megható pillanatok után süteménnyel, üdítővel kínáltuk a gyerekeket. Az örömük határtalan volt, ami bennünket is jó érzéssel töltött el, mert a jótékonyság az egyik legszebb karácsonyi ajándék.

Az iskola vezetése és a szülői munkaközösség elismerően nyilatkozva a tiszteletét fejezte ki a Vadászhölgyek karitatív tevékenységével kapcsolatban, és viszont-ajándékot tartalmazó, szívhez szóló karácsonyi üdvözlőlappal fejezte ki köszönetét.

Szabó Lászlóné Klári

   

Read 246 times
© 2019. OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete. Minden jog fenntartva.

Keresés

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések