Aktualitások

2022 július 04

Szakmai nap

Hivatásos vadász megyei válogató verseny és szakmai nap Somogyban 2022.


Dúvadhét

A Somogyban hagyományosan minden évben megrendezett Ragadozógyérítési Programot és annak a záró terítékéhez igazított Hivatásos Vadász Megyei Válogató Versenyt és Szakmai napot idén június 30-ára szervezte az OMVK Somogy megyei Területi Szervezete.
A ragadozógyérítésre 2022. június 22-ig lehetett jelentkezni egyéni hivatásos- és sportvadászoknak, valamint vadászatra jogosultaknak egyaránt. A program keretein belül a ragadozók elejtése június 23. 00.00 órától június 29. 24.00 óráig tartott, a hét folyamán elejthető volt minden, a jogszabályban engedélyezett, vagy a hatóság által idényen kívüli elejtésre sorolt „Egyéb apróvadfajok” besorolásba tartozó (79/2004. (V.4.) FVM rendelet 5. számú melléklete szerint) vadászható vadfaj, az engedélyezett módszerekkel és eszközökkel, egyéni és társas vadászati móddal.
A közös teríték kürtszóval indult, majd Dr. Varga Gyula hivatásos vadász alelnök köszöntötte a megjelent 8 vadászatra jogosultat képviselő résztvevőt, akik eddigre már szabályos sorokba rendezték  a változatos és rendhagyó terítéket. Összesen 34 róka, 10 aranysakál, 11 borz, 4 nyest, 13 dolmányos varjú, 2 szarka és 3 szajkó (összesen 77 szőrmés ragadozó és szárnyas kártevő) került elejtésre és az alábbi eredmények születtek:

I.    helyezett: Rózsa Martin/Polányi Ve.                   20 db ragadozó
II.    helyezett: Vajda István/Kapostáj Zrt.                17 db ragadozó
III.    helyezett: Sipter Csanád/DDNP                       14 db ragadozó

Az első helyezett nettó százötvenezer, a második és a harmadik 100 illetve 70 ezer forint pénzjutalmat nyert a serleg és oklevéldíjazás mellé.
A Vándorserleget (amelyet a területarányosan legjobban teljesítő vadászatra jogosult nyer el) az idei évben a Duna-Dráva Nemzeti Park hódította vissza az elmúlt egy évben azt birtokló Somogy Megyei Vadászok Szövetségétől.

Köszönjük minden aktív vadászatra jogosultnak, hogy részt vett az idei programban, a sport- és hivatásos vadászoknak külön gratulálunk az elért közös eredményhez!


 
Hivatásos Vadász Megyei Válogató Verseny

Az OMVK elnöksége 2018-ban úgy döntött, hogy a Hivatásos Vadászok Országos Versenye nem kétévente, hanem évente kerül megrendezésre. A rangos szakmai esemény idei időpontja 2022. július 27-28., rendezője megyénk, az OMVK Somogy megyei Területi Szervezete, helyszíne pedig Barcs-Középrigóc lesz.

Megyénk a korábban már alkalmazott gyakorlatnak megfelelően a rangos eseményen nem kijelöléses alapon szerette volna indítani versenyzőjét, hanem egy szakmai alapokra helyezett helyi, jó hangulatú válogató megmérettetés után delegál szakembert az országos versenyre. A válogató verseny az idén is nyílt nevezésű volt, arra minden Somogy megyében szolgálatot teljesítő hivatásos vadász jelentkezhetett.
A Somogy megyei válogató verseny és egyben szakmai nap időpontja 2022. június 30.(csütörtök), helyszíne a Sefag Zrt. Tókaji lőtere volt, amely versenyre 11 hivatásos vadász nevezett be a megyei Kamaránál.
A hivatásos vadászoknak - az országos verseny kiírásához igazítottan – a következő versenyszámokban kellett számot adniuk a tudásukról:
- Elméleti feladat /tesztkitöltés, egyszerű feleletválasztós 50 kérdés/ amely magában foglalta a vadászat, az apró-, és nagyvadgazdálkodás, vadegészségügy, kinológia és fegyverismeret témaköreit, alapja pedig az Állami vadászvizsga tesztanyaga volt,
- növényfelismerés 10 fás-,(fa és cserje) 10 lágyszárú zölden gyűjtött, nem kizárólag a helyi flórára alapozottan,
- állathang és kürtjelek felismerése, ahol az általánosan alkalmazott kürtszignálok mellett apró és nagyvadfajainkat, valamint védett fajokat a lejátszott hangjuk alapján kellett felismerni,
- vadászeb fajtaismeret, itt 10 vadászkutyafajta felismerése volt a feladat,
- koponya felismerés: 5 emlős és 5 madár lefőzött, fehérített koponyája,
- trófeabírálat, ahol 2 gím, 2 dám és 2 őz trófeát kellett korosztályba sorolni, minősíteni, valamint a trófea tömegét (gr, kg) illetve távolságát megbecsülni,
- 50 m-es szabadkézi kispuskalövés, róka sziluett lőlapra céltávcsővel (10 lövés 0,22 kaliberű kisgolyós fegyverrel),
- gyorsított koronglövészet (skeet pályán) 20 korongra.

Az elérhető összes pontszám 180 volt.
   
A megnyitót követően a versenyzők először az elméleti, majd a hangfelismerés, vadászeb fajtaismeret versenyszámokkal kezdtek, ezt követően forgószínpad szerűen mentek a soron következő állomásokra.
A verseny díjazása: A versenyen az első 3 helyezett hivatásos vadász a serleg és oklevéldíjazáson kívül 150 000–100 000–70 000 Ft-os nettó pénzjutalomban részesült, a legtöbb pontot elérő versenyző pedig a Hivatásos Vadászok Országos Versenyén képviseli majd – hazai pályán – Somogy megyét.

Helyezések:

I.    helyezett: Andrási Zsolt/Westerheide Kft.                     132,5 p
II.    helyezett: Almási Márton/Zöld Természet Vt.               129,5 p
III.    helyezett: Felkai István Ottó/SEFAG Zrt.                     127,0 p

A jól szervezett verseny és szakmai nap hangulatát a rekkenő meleg sem tudta elvenni, ezt enyhítendő a rendezők gondoskodtak a hideg italokról. Köszönjük a közreműködő bírók munkáját, külön köszönjük a Sefag Zrt.-nek a méltó helyszínt. Köszönjük a versenyben résztvevő hivatásos vadászoknak a nevezést, a szakmai napon résztvevőknek pedig az aktív szurkolást, az OMVK-nak a támogatást.
A versenyt a résztvevők egy közös ebéddel zárták a Tókaji parkerdő pihenőházában.

            
                                

            Dr. Varga Gyula                                           Dr. Kemenszky Péter
      hivatásoss vadász alelnök                                                titkár

Read 276 times
© 2019. OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete. Minden jog fenntartva.

Keresés

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések