Aktualitások

2022 július 01

In Memoriam

In Memoriam
Dr. Galamb Gábor
(1941-2022.)

A csendes Belső-somogyi kis faluban, Bolháson megállt az idő egy pillanatra 2022. június 23-án. A kora nyári délelőttön a ravatal előtti hatalmas tölgyfának a levelei sem rezdültek, az előző napi nagy esőtől az árnyékban még csillogott a frissen nyírt gyepen a reggeli harmat.
Több százan, rokonok, egykori kollégák, ismerősök gyülekeztek, hogy végső búcsút vegyünk Somogy megye vadgazdálkodásának ikonikus képviselőjétől, Dr. Galamb Gábortól. A csend olyan valószínűtlenül nagy volt, mintha senki nem lenne a kis faluszéli temetőben. Ekkor szólalt meg a Baranya Vadászkürt Együttes hangszerein a Vadászat vége és a Hallali.

 Fekete István a következőképpen ír az időről:
„Ott suhog felettük kérlelhetetlen, fásult egykedvűséggel, aki átlép mindenen, akit át nem lép senki, akit sem elhagyni, sem megelőzni nem lehet, aki nem kérdez, de nem is válaszol, nem nevet, de nem is sír, aki nem született, de nem is hal meg, aki végtelen és örök, s ez az úr: az Idő.”
    
Amikor lejár az idő és menni kell, mindig a maradók azok, akik siratják a lejáró időt. Vele együtt embertársukat, aki elment az elfogyó idővel, ezzel mérhetetlen űrt hagyva a maradók szívében. Dr. Galamb Gábor életének 82. évében hagyott itt bennünket, hosszú, de mindvégig méltósággal viselt súlyos betegség után, csendesen, szerető Családja vigyázó körében.

Most az a feladatunk, hogy próbáljuk elfogadni az elfogadhatatlant és kérjük az időt, segítsen nekünk… Segítsen majd enyhíteni a mérhetetlen fájdalmat és az űrt, de segítsen majd visszaemlékezni és soha nem feledni a közülünk távozót.

Dr. Galamb Gábor személye, emberi kvalitásai, szakmai sikerei mindannyiunk számára etalon kell, hogy legyen, hiszen megmutatta nekünk, hogyan is lehet valaki példás családfő, családapa, nagyapa és dédapa, elkötelezett szakember, bölcs szaktekintély egyben, akire csak felnézni, és akit csak csodálni lehetett.

Sokunk példaképe Ő, a mindig bölcs, kifogástalanul elegáns, halk szavú, végtelenül szerény és nagy tudású nagybetűs Ember, aki tudását átadva, generációkat segített szakmai útjukon, megalapozva ezzel egyben Somogy megye vadgazdálkodásának jövőjét is.

Dr. Galamb Gábor 1941-ben született Kaposváron. A Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett, majd 1959-től a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen folytatta tanulmányait. Már első éves egyetemistaként tanulmányi szerződést kötött az akkori Lábodi Állami Gazdasággal és már ekkor megismerkedett Pankász Ferenccel a Gazdaság igazgatójával, valamint későbbi közvetlen főnökével, mentorával, Dr. Studinka Lászlóval. Ezen időponttól kezdődően minden szabadidejét Lábodon töltötte, megismerkedett a területtel, a környezettel, amely későbbi életpályájának a megalapozását is jelentette. 1963-ban az egyetem befejezését követően kezdte meg munkáját az Állami Gazdaságban, természetesen ekkorra már több feladattal, kötöttséggel, de óriási lelkesedéssel és munkahelyi vezetőinek maximális támogatásával. Egy év múlva a vállalat 3500 ha-os erdészetének vezetője lett, ami egyúttal azt is jelentette, hogy munkája kapcsán folyamatosan szoros kapcsolatban volt a vadászterülettel és a vadgazdálkodási feladatokkal. Fáradságos, de szép munka és nagy szakmai kihívás volt ez egy kezdő ágazatvezetőnek.

Kilenc éven keresztül dolgozott együtt Dr. Studinka Lászlóval, első gímbikája elejtéséről 2006-ban a következőképpen emlékezett meg a Vadászlap hasábjain:

„Két nyiladékot eléjük mentünk és az ellenkező oldalon visszafelé kocsiztunk. Negyedóra múlva újra megláttuk őket. Keresztben álltak, úgy nyolcvan méterre tőlünk. Egykorúak voltak, de rögtön észrevettük, hogy az egyik selejt közülük. Majd kiestem a kocsiból, amikor Laci bácsi azt mondja, hogy lődd meg. Gyorsan magamhoz tértem és meglőttem első Lábodi bikámat. Előtte nem szólt egy szót sem, hogy bikát szeretne lövetni velem. Nagyon meglepődtem! Nagy volt az öröm a bika mellett. Laci bácsi őszinte örömmel ölelt át, én meg még órák elmúltával később sem tudtam felfogni a történteket óriási örömömben.”

Kezei munkája eredményeként és a vadászterület folyamatos gondozása, védelme hatására a kezdetben szerény nagyvadállomány fokozatos létszámbeli és minőségi fejlődésen ment keresztül, és vált módszeresen a világhírnévre szert tevő magyar vadászterületté. 1968-ban, egy akkori átszervezés folytán az erdészet, a vadgazdaság valamint a fafeldolgozó üzem összevonása után, november 1-jei hatállyal az összevont egység vezetője lett. Ettől az időponttól kezdődően 1998-ig - nyugdíjazásáig - mindvégig egy munkahelyen látta el lelkiismeretesen a vezetői feladatokat. Az évtizedek alatt páratlan mennyiségű feljegyzést készített, egyedülálló vadászati statisztikát vezetett, amelyből a vadászterület felívelése, Lábod szakmai történelme tökéletesen nyomon követhető.
1973-ban őzkutatási témában doktorált, de munkássága elsősorban a minőségi nagyvad-gazdálkodás, vérebvezetés köréből ismert. Úgy jellemezném Őt, hogy többek mellett két dolognak egészen biztosan az elkötelezettje volt: Ez a Lábodi vadászterület és az ott élő gímszarvas.

A Magyar Véreb Egylet elnöke volt 1974-1982 között, és 1992-1996-ig, illetve tenyésztési vezetője 1982-1986 között. Nevéhez kötődik a minőségi vérebezés elindítása Somogy megyében.

Vezetése alatt 1994-ben a Lábodi Vadgazdaság a legmagasabb kitüntetésben részesült, a C.I.C. Edmond Blanc díját kapta meg.

Ő maga is több rangos szakmai elismerés büszke tulajdonosa:
-    Nimród vadászérem (1978.)
-    Hubertus Kereszt arany fokozata (1997.),
-     Magyar Nemzeti Vadászrend (1998.)
-    Tagja volt a Szent László Lovagrendnek

2013-ban a gödöllői Szent István Egyetem diplomaosztó díszünnepségén vette át Aranydiplomáját, majd ugyanebben az évben életműdíjként megkapta a Vadászkamara legmagasabb kitüntetését, a Vadászkamarai aranyérmet.

Akkor, az átadó ünnepségen Dr. Galamb Gábor meghatottan köszönte meg az elismerést, majd a tőle megszokott szerénységgel csak annyit mondott:

…Tudjátok, szerencsés csillagzat alatt születtem, mert a sorsom mindig úgy alakult, hogy a főnökeim hagytak szabadon dolgozni és kibontakozni, hogy a vadászat és a vadgazdálkodás érdekeit szolgálhassam. Ebben mindig partner volt és mögöttem állt a családom, és szerencsés és boldog embernek tartom magam, mert egész életemben azzal foglalkozhattam, amit szerettem, és amit hivatásomként is választottam, a vadgazdálkodással…”

Három éve, az utolsó, Kaszóban elejtett bikáját volt szerencsém személyesen meggratulálni. Rendszeresen ellátogatott a fia, Gábor által vezetett vadászterület trófeaszemléire és akkor is büszkén állt a kiállított, kiváló selejt bika trófeája mellett. Aprólékosan mesélte el az elejtés minden egyes mozzanatát, amelyben saját bevallása szerint apaként a legbüszkébb arra volt, hogy ezen a vadászaton a fia kísérte, akinek ugyan nem mondja nap, mint nap, de nagyon boldog, hogy egykori nyomdokaiba lépve, elhivatottsággal viszi tovább az apai örökséget.

Tavaly októberben is még ott volt azon a bizonyos trófeaszemlén, de már gyengélkedett. Csillogó szemmel járta végig az impozáns, szokásosan körbe rendezett, színes vöröstölgy lombbal dekorált páratlan gyűjteményt, meg megállva, megpihenve, egykori kollégákkal, barátokkal szóba elegyedve, anekdotázva. Hamar elfáradt, és amikor indulni készült odakéretett az autóhoz, hogy elköszönjön tőlem. Kissé erőtlenül szorította meg a kezemet, a szemembe nézett, és elbúcsúztunk egymástól. Ez volt az utolsó találkozásunk.

Távozásával kevesebb lett a világ, és ismét gazdagodtak a vadászmezők odaát.  Búcsúzik tőle a Családja: Felesége és gyermekei, veje és menye, unokái és nemrég született dédunokája, akinek felcseperedését már nem láthatja. Búcsúznak tőle egykori barátai, kollégái, és tisztelői, búcsúzik a vérebes társadalom. A gyászolók fájdalmában osztoznak a megyei Vadászkamara és Vadászszövetség elnökségei, az Országos Magyar Vadászkamara az Országos Magyar Vadászati Védegylet, a Magyar Vadásztársadalom. Hátrahagyott életműve páratlan, emberi és szakmai iránymutatásai, ikonikus mondatai még nagyon sokáig fognak közöttünk élni.

Fekete István Őszi számadás című gyűjteményéből való idézettel veszünk végső búcsút Dr. Galamb Gábortól:
„Nem kívánok ragyogást, pénzt, dicsőséget. Csak egy tűzhelyet kívánok. Hívó lámpafényt, meleget azoknak, akiket szeretek. Egy darab kenyeret, csendet, pár halk szót, jó könyvet és kevés embert. De az aztán Ember legyen!”

Isten nyugtassa Dr. Galamb Gábort

Dr. Kemenszky Péter

Read 50 times
© 2019. OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete. Minden jog fenntartva.

Keresés