Aktualitások

2022 június 10

Megyei vadásznap

Barcs-Középrigócon került megrendezésre a Somogy megyei vadásznap

Immáron negyedszer adott otthont a megyei vadásznapnak az erdészeti oktatás egyik fellegvárának számító Kaposvári SZC. Dráva Völgye Technikum és Gimnázium Barcs-Középrigócon. Az oktatási intézmény nem csupán azért fogadta örömmel a szervezői felkérést a vadászati szervezetektől, mert különös kihívás a megye egyik legnagyobb és legszínvonalasabb szabadtéri rendezvényének helyszínt adni, hanem azért is, mert évek óta stratégiai partnerként tekintenek egymásra az OMVK Somogy megyei Területi Szervezetével és a Somogy Megyei Vadászok Szövetségével. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy az elmúlt két évben a pandémia miatt a hasonló rendezvények rendre elmaradtak, és nagy igény mutatkozott már a megyei Vadászünnepre.

Kilenc óra előtt a Barcsi Fúvószenekar művészei színvonalas élő térzenével fogadták az érkező vendégeket, fél 10-re a parkoló is kezdett megtelni, a mintegy 2500 látogató a megnyitóra „belakta” a festői kastélyparkot. Pongrácz István a megyei Vadászkamara elnöke köszöntötte a résztvevőket a 29. Somogy megyei vadásznapon és megköszönte a Szakképzési Centrum és az iskola vezetésének a példás együttműködést. Horváthné Madarász Zsuzsanna igazgató asszony a rendezvény házigazdája üdvözölte a vendégeket, örömét fejezte ki, hogy ismét megkapták a megtisztelő felkérést a rendezésre. Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott, a rendezvény fővédnöke megnyitó beszédében gratulált a szervezőknek a vadásznap szervezéséért és méltatta a megye 2021-2022. vadászati évben elért kiemelkedő vadászati eredményeit. Fontosnak tartja, hogy Somogyban a vadászat történelmi, természetvédelmi, érzelmi és gazdasági kérdés is egyben és Örömét fejezte ki, hogy ő maga is részese lehet a 3800 főt számláló megyei vadásztábornak.

A délelőtti programon keretében a környék erdeiben elejtett őzbak terítéke felett Sass Rudolf helyi plébános celebrált Hubertusz misét, majd kitüntetések átadása következett.
A Vadászkamara legmagasabb elismerését, a Vadászkamara Aranyérmét kiváló, több évtizedes szakmai munkájáért Nagy János, a MATE Bőszénfai Tájcentrum vezetője vehette át.
 Az Országos Magyar Vadászati Védegylet legmagasabb kitüntetését, a Magyar Vadászatért Érdemérmet Rácz Béla, a Mikei Vadásztársaság 25 év után leköszönő elnöke kapta, aki egyéb érdemei mellett példásan aktív közreműködője a Vadászszövetség által koordinált szakmai programoknak.  
Nimród Érdemérem kitüntetést vehetett át Hódos Ernő, aki több mint 60 éve vadászik és tagja a Tapsonyi Vadásztársaságnak.
Szintén Nimród Érdemérem kitüntetésben részesült Udvaros Zoltán a Látrányi Vadásztársaság alapító elnöke.
Ezt követően Oláh Csaba a Vadászati Kulturális Egyesület elnöke a vadászatra jogosultak felterjesztései alapján több mint negyven Hubertusz Kereszt kitüntetést adott át vadásztársainknak.

A délelőtti, hivatalos szakmai program záróakkordjaként Dr. Kemenszky Péter a kamara titkára 34 ifjú vadászt avatott fel, akik a megye vadásztársadalma előtt és a Kamara zászlaja alatt fogadták meg, hogy a vadászatnak, mint ősi mesterségnek méltó, etikus és igaz követői lesznek.
A délutáni kulturális blokk mellet számos kísérő program is szerepelt a vadásznap kínálatában. A rendezvényre érkezőket hagyományosan a „Vadászok utcája” fogadta, a sportcsarnokban pedig vadász művészek kiállítása és tematikus trófeakiállítás emelte a színvonalat. Ugyanitt került szemlére az „Ismerd meg a vadászokat” című, a Vadászkamara kiemelt programja keretein belül, a Dráva Völgye intézmény által kiírt vadásznapi gyermekrajzpályázatra beérkező több mint 300 alkotás is.  A „Vadászok a Civilekért Véradó Mozgalom” a rigóci kastély aulájában kapott helyet, ahol 44, zömmel ifjú vadász adott vért, - vagyis nyújtotta karját a civil társadalom felé - nem titkolva a szervezők 17 évvel ezelőtt megfogalmazott szándékát a vadászat pozitív társadalmi elfogadottsága irányában. A „vadásznapi főzőverseny”-ben, - ahol 9 vadásztársaság és további pár lelkes induló csapat vett részt – az idei évben a  lefőzhetetlen volt. Ezen felül az érdeklődők láthattak vadászkutya,- és solymász bemutatót, nevezhettek „vadásznapi lövész,- valamint trófeabírálati versenyre”, a gyermekeket pedig külön játszóház, légpuskás lövészet és körhinta várta. A Somogyi Vadászhölgyek Klubja több mint 280 ezer forintot gyűjtött jótékonysági akciója keretében a Lábodi Judo Klub részére, amely összeg a működésüket segítheti a jövőben. Késő délutánra sem fogytak ki a szervezők a programokból, az eredményhirdetés, díjátadók és a hivatalos rendezvényzárást követően koncertre invitálták a vendégsereget.
A rendezvény sikerének záloga újfent a helyszínt biztosító és házigazda szerepet betöltő Kaposvári SZC. Dráva Völgye Technikum és Gimnázium volt, köszönet Nekik és valamennyi Tisztelt Támogatónknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre a sikeres Somogy Megyei Vadásznap!

Dr. Kemenszky Péter

Read 36 times
© 2019. OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete. Minden jog fenntartva.

Keresés