Aktualitások

2021 július 12

Szakmai nap Somogyban

Ragadozógyérítési teríték, Hivatásos vadász megyei válogató verseny és szakmai nap Somogyban
2021.

Ragadozógyérítési program

A Somogyban hagyományosan minden évben megrendezett Ragadozógyérítési Programot és annak a záró terítékéhez igazított Hivatásos Vadász Megyei Válogató Versenyt egy év kényszerű kihagyást követően idén júliusban szervezte meg újra az OMVK Somogy megyei Területi Szervezete.
A ragadozógyérítésre 2021. június 22-ig lehetett jelentkezni egyéni hivatásos- és sportvadászoknak, valamint vadászatra jogosultaknak egyaránt. A program keretein belül a ragadozók elejtése június 30. (szerda) 00.00 órától július 7. 24.00 óráig tartott, a hét folyamán elejthető volt minden, a jogszabályban engedélyezett „Egyéb apróvadfajok”besorolásba tartozó (79/2004. (V.4.) FVM rendelet 5. számú melléklete szerint) vadászható vadfaj, az engedélyezett módszerekkel és eszközökkel, egyéni és társas vadászati móddal.
A közös terítéket Kasza Mónika kürtművész, a Liszt Ferenc Zeneiskola tanára nyitotta meg, majd Dr Varga Gyula hivatásos vadász alelnök köszöntötte a megjelent 10 vadászatra jogosultat képviselő, mintegy harminc résztvevőt, akik eddigre már szabályos sorokba rendezték  a változatos és rendhagyó terítéket. Összesen 51 róka, 17 aranysakál, 36 borz, 5 dolmányos varjú és 2 szajkó (111 szőrmés ragadozó és szárnyas kártevő) került elejtésre és az alábbi eredmények születtek:

I.    helyezett: Beda János Tengődi Diana Vt.            18 db ragadozó
II.   helyezett: Rózsa Martin Polányi Ve.                   16 db ragadozó
III.  helyezett: Reich Máté Surján Kaposvölgye Vt.  15 db ragadozó

Az első helyezett százezer, a második és a harmadik 70 illetve 50 ezer forintos, vadászboltban levásárolható utalványt nyert a serleg és oklevéldíjazás mellé.
A Vándorserleget (amelyet a területarányosan legjobban teljesítő vadászatra jogosult nyer el) az idei évben a Somogy Megyei Vadászok Szövetsége hódította el a serleget évek óta birtokló/megvédő Duna-Dráva Nemzeti Parktól.
Köszönjük minden résztvevő vadászatra jogosultnak, hogy részt vett az idei programban, a sport- és hivatásos vadászoknak külön gratulálunk az elért közös eredményért!

Hivatásos Vadász Megyei Válogató Verseny

Az OMVK elnöksége 2018-ban úgy döntött, hogy a Hivatásos Vadászok Országos Versenye nem kétévente, hanem évente kerül megrendezésre. A rangos szakmai esemény idei időpontja 2021. augusztus 17-18. , rendezője az OMVK Fővárosi és Pest megyei Területi Szervezete, helyszíne pedig Gödöllő lesz.

Megyénk a korábban már alkalmazott gyakorlatnak megfelelően a rangos eseményen nem kijelöléses alapon szerette volna indítani versenyzőjét, hanem egy szakmai alapokra helyezett helyi, jó hangulatú válogató megmérettetés után delegál szakembert az országos versenyre. A válogató verseny az idén is nyílt nevezésű volt, arra minden Somogy megyében szolgálatot teljesítő hivatásos vadász jelentkezhetett.
A Somogy megyei válogató verseny és egyben szakmai nap időpontja 2021. július 8.(péntek), helyszíne a Sefag Zrt. Tókaji lőtere volt, amely versenyre 10 hivatásos vadász nevezett be a megyei Kamaránál.
A hivatásos vadászoknak - az országos verseny kiírásához igazítottan – a következő versenyszámokban kellett számot adniuk a tudásukról:
- Elméleti feladat /tesztkitöltés, egyszerű feleletválasztás 50 kérdés/ amely magában foglalta a vadászat, az apró-, és nagyvadgazdálkodás, vadegészségügy, kinológia és fegyverismeret témaköreit, alapja pedig az Állami vadászvizsga teszt anyaga volt
- növényfelismerés 10 fás-,(fa és cserje) 5 lágyszárú zölden gyűjtött, nem kizárólag a helyi flórára alapozottan,
- állathang és kürtjelek felismerése, ahol az általánosan alkalmazott kürtszignálok mellett apró és nagyvadfajainkat a lejátszott hangjuk alapján kellett felismerni,
- vadászeb fajtaismeret, itt 10 vadászkutyafajta felismerése volt a feladat,
- trófeabírálat, ahol egy gím, egy dám és egy őz trófeát kellett korosztályba sorolni, minősíteni, valamint a trófea tömegét (gr, kg) illetve távolságát megbecsülni,
- 50 m-es szabadkézi kispuskás lövés, őz sziluett lőlapra céltávcsővel (10 lövés 0,22 kaliberű kisgolyós fegyverrel),
- gyorsított koronglövészet (skeet pályán) 20 korongra,
Az elérhető összes pontszám 190 volt.
   
A megnyitót követően a versenyzők először az elméleti, majd a hangfelismerés, vadászeb fajtaismeret versenyszámokkal kezdtek, ezt követően forgószínpad szerűen mentek a soron következő állomásokra.
A verseny díjazása: A versenyen az első 3 helyezett hivatásos vadász a serleg és oklevéldíjazáson kívül 100 000–70 000–50 000 Ft-os pénzjutalomban részesült, a legtöbb pontot elérő versenyző pedig a Hivatásos Vadászok Országos Versenyén képviseli majd Somogy megyét.

Helyezések:

I.    helyezett: Felkai István Ottó, Sefag Zrt. Iharosi vadászterület     138 p
II.   helyezett: Istiván Attila Sefag Zrt. Nyugat-Zselic vadászterület  135 p
III.  helyezett: Lóki Gyögy, Somogy Megyei Vadászok Szövetsége     133 p

A jól szervezett verseny és szakmai nap hangulatát a rekkenő meleg sem tudta elvenni, ezt enyhítendő a rendezők gondoskodtak a hideg italokról. Köszönjük a közreműködő bírók munkáját, külön köszönjük a Sefag Zrt.-nek a méltó helyszínt. Köszönjük a versenyben résztvevő hivatásos vadászoknak a nevezést, a szakmai napon résztvevőknek pedig az aktív szurkolást, az OMVK-nak a támogatást.
A versenyt a résztvevők egy közös ebéddel zárták a Tókaji parkerdő pihenőházában.

                  
Dr Varga Gyula                                           Dr Kemenszky Péter
hivatásos vadász alelnök                              titkár

  

  

 

 

Read 452 times
© 2019. OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete. Minden jog fenntartva.

Keresés

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések