Aktualitások

2020 április 08

Vadászjegy érvényesítés

Tisztelt Vadászkamarai Tagok!

Mint azt az érdeklődő Tagjainknak korábban is jeleztük, az OMVK a veszélyhelyzetre tekintettel kereste a megoldás lehetőségét és ideiglenes, új eljárásrendet határozott meg a vadászjegyek érvényesítésében. Azon Tagjaink, akik 2020. március 16-ig nem érvényesítették a vadászjegyüket és ezzel a kamarai jogosultságukat, kérjük figyelmesen olvassák el az alábbi tájékoztatót és következőkben az szerint járjanak el!

Tájékoztató a veszélyhelyzet fennállása alatti vadászjegy érvényesítés új rendjéről.

1. Mivel személyes ügyintézésre továbbra sincsen lehetőség, az alábbi linken található adategyeztetési lapot és a Groupama Biztosító Zrt. nyilatkozatát pontosan kitöltve és aláírva küldje meg a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Sportvadász adategyeztetési lap (kézi kitöltéshez)

Sportvadász adategyeztetési lap (számítógépes kitöltéshez)

Hivatásos vadász adategyeztetési lap (kézi kitöltéshez)

Hivatásos vadász adategyeztetési lap (számítógépes kitöltéshez)

biztosítás kötése esetén nyilatkozatok leadása

2. Az Országos Magyar Vadászkamara Somogy megyei Területi Szervezete Raiffeisen banknál vezetett 12072514-01288733-00100003 számú számlájára utalja el a megfelelő összeget.

- 70 év alatt alapbiztosítással 25.000.-Ft, emelt biztosítással 26.000.- Ft.

- 70 év felett alapbiztosítással 21.000.- Ft, emelt biztosítással 22.000.-Ft.

(a vadászjegy ára 20 000.- Ft, a kamarai tagdíj 4 000.-Ft, alapbiztosítás 1000.- Ft, emelt biztosítás 2000.- Ft/év. A 70. évüket 2020-2021-es vadászati évben betöltő Tagjaink kamarai tagdíj mentesek!)

3. Az összeg beérkezését követően a nyilvántartásban érvényesíteni fogjuk vadászjegyét, és az adategyeztetési lapon megadott e-mail címre elküldjük önnek a számlát és egy igazolást a vadászjegy érvényességéről.

Fontos! Ez az igazolás kizárólag a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényes. A veszélyhelyzetre kiadott rendelet megszüntetése után 15 nap áll rendelkezésére, hogy személyesen felkeresse irodánkat (7400 Kaposvár Zárda u. 18.) és az okmányban ( vadászjegy ) is megtörténjen az érvényesítés.

Vigyázzunk a magunk és mások egészségére!

Vadászüdvözlettel: Kemenszky Péter titkár

Read 714 times
© 2019. OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete. Minden jog fenntartva.

Keresés

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések