Aktualitások

2019 szeptember 30

Újabb siker a KÁN-on

A Somogyi Vadászhölgyek újabb sikere a KÁN-on

Szeptember 13-15 között rendezte a Kaposvári Egyetem a XIII. Kaposvári Állattenyésztési Napok-at, azon belül pedig X. alkalommal került megrendezésre a Vadgazdálkodási és Vadgasztronómiai Nap.

A jeles eseményen (14-én szombaton) 11 főzőcsapat mérettetett meg, ahol a média képviselői mellett az egyetem, a közélet és a vadászok csapatai ragadtak fakanalat, hogy a Bőszénfai szarvasfarm által biztosított vaddisznó húsból elkészítsék az aznapi versenyre szánt menüsort. A Vadászkamarát idén is a Somogyi Vadászhölgyek Klubja képviselte, akik a húsból csorbás vadragut készítettek házi csipetkével, valamint vaddisznósültet tálaltak tejszínes gombamártással és zsemlegombóccal, rántott töltött káposztát kapros – tejfölös szósszal, desszertnek pedig almafánkot rózsalekvárral.

Kilenc órakor vette kezdetét a verseny, majd ezzel párhuzamosan a színpadon Borbás Marcsi népszerű műsorvezető és Vári Dávid a vadgasztronómiai hazai nagykövete koordinációjával „Vad grill bemutató” kezdődött 4 csapat részvételével. A csapatoknak azt kellett bebizonyítaniuk, hogy a vadat tárcsán és grillen is el lehet készíteni gyorsan és finoman, amelyről a nézőközönség a kóstoltatás során meg is győződhetett.

 
A "Vad grill" bemutató résztvevői a színpadon

A bírálat fél egykor kezdődött, a zsűri tagjai Borbás Marcsi, Vári Dávid, Nagy János és Kemenszky Péter voltak. A csapatok által elkészített ételek ízvilága mellett a zsűri pontozta az ételek állagát, a tálalást, a higiéniát és a csapatmegjelenést is. A versenyt az idei évben is a Somogyi Vadászhölgyek Klubja nyerte, akik a mostani versenyre (az előző heti fergeteges Vadgasztronómiai nagydíjon való szereplést követően) új összetételű csapattal indultak.


A Vadászhölgyek csapata Borbás Marcsival

A délutáni eredményhirdetést megelőzően a színpadon terítékáldást, és „terítéken a gímszarvas” ceremóniát is bemutattak a szervezők, amelyen a Vadászkamara Kürtegyüttes is fellépett.


A Vadászkamara kürtegyüttes a "Terítékceremónián"

A megyei Kamara Kulturális szakbizottságán belül tevékenykedő Somogyi Vadászhölgyek Klubját, és tevékenységüket az OMVK Somogy megyei Területi Szervezetésnek elnöksége a legutóbbi (09.26.) ülésén is méltatta, azzal kapcsolatosan az alábbi határozatot hozta:

„12/2019. sz. határozat: Az elnökség a Somogyi Vadászhölgyek Klubjának elismerését és köszönetét fejezi ki az országos és megyei gasztronómiai versenyeken elért kiváló eredményeiért. Magas szintű tevékenységükkel hozzájárultak a somogyi vadgasztronómia elismertségének növeléséhez. Jelen határozat a honlapon és a Somogyi Vadászok Hírlevelében közzéteendő.”

Kemenszky Péter

Read 627 times
© 2019. OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete. Minden jog fenntartva.

Keresés

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések