Aktualitások

2019 szeptember 25

Csordás Ferenc nekrológ

Ez év januárjában elhunyt Csordás Ferenc nyugalmazott tanár, címzetes iskolaigazgató (a hozzá közel állóknak: Feri, vagy Feri bácsi) a Somogy megyei Tapsonyi Vadásztársaság egykori titkára.

Vadásztársunknak a család és a pedagógusi hivatás mellett a vadászat volt a lelki, szellemi feltöltődés színtere. Számára a vadászat igazi hivatás és szenvedély volt. Minden szabadidejét vadászattal, vagy az ahhoz kötődő tevékenységgel töltötte, és ebben nem állíthatta meg a hajnali kelés, a rossz időjárás, nyaralás, vagy ünnep, de még kedves felesége, Aranka sem!

Gyermekkorát a Marcalihoz közeli faluban, Nagyszakácsiban töltötte, amelyről – különösen csínytevéseiről – gyakran anekdotázott. Szerette a természetet, és már fiatal korában készült, hogy felnőttként vadász lesz.

1972-ben lett teljes jogú és lelkes tagja a vadásztársaságunknak, ahol kezdetben főként apróvadra, később nagyvadra vadászott, nagyon sikeresen. Nagy szakmai felkészültséggel, és a megszerzett tapasztalatok birtokában rész vállalt a Társaság ügyviteli munkájában, majd vadásztársai bizalmából bekapcsolódott annak vezetésébe is: 30 éven át volt az intézőbizottság titkára.

Igazi kapcsolatteremtő ember volt, aki a vadászatok során rengeteg vadászbarátot szerzett. A vadászatokhoz kapcsolódó beszélgetéseken meg tudta melengetni az emberek szívét azzal, hogy szívesen osztotta meg élményeit, vadászsikereit másokkal. A természet, a vadászat iránti szeretetét átadta családtagjainak, ifjú vadásztársainak, de tanárként a diákjainak is.

Kalandos és szenvedélyes vadászélete emlékét őrzik a nappalijuk falát díszítő vadásztrófeák, valamint a vadászélményeit megörökítő kis könyvecske is, amelynek második kötetét már nem fejezhette be. Kedvenc vadja a vaddisznó volt. A vadászatról, a vadról mindig alázattal és tisztelettel beszélt, és két kedves kutyáját simogatva gyakran idézte azt is, hogy: „Eb a vadász, kutya nélkül”.

Lelkesedését, titkári munkáját, vadászatszeretetét előbb a Hubertus kereszt arany, majd 2018. májusában gyémánt fokozatával ismerték el, amire nagyon büszke volt. Ahogy arra is, hogy a gyémánt fokozat átvételekor az idős vadászok között azon kevesek közé tartozott, aki bot nélkül, peckesen tudott fellépni a pódiumra a díj átvételére.

Úgy egy éve, az egyik vadászat során történt, hogy meglátott egy kivételes szarvasbikát. Egy olyat, amilyet vadász csak nagyon ritkán lát az életében. Aznap nem sikerült meglőnie a vadat, de az élmény lenyűgözte. A szeme csillogott és biztos volt benne, hogy a bika gyönyörű trófeája egyszer a Marcali Katona József utcai ház trófeagyűjteményét fogja díszíteni. Úgy gondolta, hogy bőven van még ideje arra, hogy elejtse a koronás vadat. Azóta a vadászat óta szenvedélyesen követte a „csoda-szarvasa” nyomait, járta az erdőt, találgatva, hogy merre bujkálhat előle. Amikor felfedezett egy hatalmas szarvas-nyomot, büszkén mesélte, hogy már tudja, merre keresse. Szívében teljes bizonyossággal hitte, hogy egyszer az övé lesz.

Az élet másként rendelkezett, már nem maradt ideje a vad elejtésére.

De ismerve őt biztosak lehetünk benne, hogy mint egy igaz, ízig-vérig vadász, a „csodaszarvasát” az örök vadászmezőkön is űzni fogja, és végül el is ejti.

Tapsony VT Elnöksége

Read 72 times
© 2019. OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete. Minden jog fenntartva.

Keresés