Aktualitások

2019 augusztus 24

Búcsú az Elődömtől….

Búcsú az Elődömtől….
(Dr Bod Lajos 1946-2019.)

Amikor megemlékezünk valakiről aki távozott közülünk, azt mindig úgy szeretnénk megtenni, nehogy kimaradjon valami…, hogy a megemlékezés összeszedett, teljes, személyes motivációkkal átszőtt és érzelmekkel áthatott legyen…

Nehéz feladat lenne ez egyrészről Dr Bod Lajos esetében, akinek négy évtizedes szakmai életútja, munkássága annyira szerteágazó és termékeny volt, hogy azt csak a teljesség igénye nélkül lehetne megtenni. Nehéz feladat továbbá érzelmileg, hiszen ő az az Ember, aki a bizalmába fogadott, akitől a stafétát annak idején átvettem, és akitől mind emberileg, mind szakmailag sokat tanulhattam.

Több barátja is elköszönt tőle a közelmúltban, tisztességgel emelve ki méltó érdemeit, én Tisztelt Elődömtől ezt most inkább a Vadászkamara nevében teszem meg, amit – akár hiánypótlásként is – erkölcsi kötelességemnek érzek.

Az első emlékeimet felidézve, büszke fiatal erdészként álltam egyenruhás sorfalat 1998-ban Bakonybélben, amikor egy tisztes, őszes úr megható beszédet mondott a híres táborhelyi hajtás emlékére emelt Széchenyi emlékkőnél. Akkor tudtam meg, hogy az egész megemlékezés ötletgazdája és kivitelezője ő, Dr Bod Lajos a Somogy megyei Vadászkamara titkára.

Pár évvel később egy vadásznapon találkoztunk Pápán. Én már ismertem őt, - apámtól is sokat hallottam felőle - és ő is tudta már ki vagyok. Büszkén pakolt ki autójából és féltve bízta rám, – hogy segítsek bevinni - az általa megtervezett és megalkotott, a társmegye vadásznapjára magával hozott megyei kamarai selyemzászlót. Csodáltam a hatalmas szimbólum nagyságát, arany sújtásos hímzését és motívumait és azt az elhivatottságot amivel Dr Bod Lajos rendelkezett iránta. Most is itt áll a zászló az irodám sarkába támasztva, számtalan rendezvényt megjárt azóta, és fénye cseppet sem kopott az elmúlt másfél évtizedben.

Fontos és szimbolikus dolog ez a zászló nem csak Dr Bod Lajos, de a Vadászkamara életében is, hiszen ő volt az, aki a Vadászkamara eszméjét a kezdetektől hirdette és maga is aktív részese volt annak, hogy az új szervezet megszületett. 1998-ban, 28 év után a Vadászszövetségnél feladta 1972-ben létesített munkaviszonyát, amelyet a következőképpen indokolt: „A vadásztársaságok alapegysége a vadász, mint ember, mint természetes személy! Új szolgálati helyemen, a Vadászkamarában ennek érdekében kívánok dolgozni és vallom, hogy a Vadászkamara van a vadászokért, a szolgált ügyért – és nem fordítva.”

Dr Bod Lajos ezt a szolgálatot nagyon komolyan vette, egész életében a szakmajának élt és a vadászokért dolgozott. Amikor 2006-os korai nyugdíjazásakor én nyertem el a kiírt pályázatot, méltó utódjának nevezett, és az a megtiszteltetés ért, hogy egy hónapot még együtt dolgozhattunk. Önzetlenül vezetett be az érdekképviseleti munka rejtelmeibe, vizsgáztattunk közösen vadászokat, mentünk együtt országos értekezletre és nem hallgatta el a munkakör kapcsán felmerült és a jövőben orvosolandó kérdéseket sem. Később, örömmel vállalta el vadászvizsgával kapcsolatos szakdolgozatom külső konzulensi és bírálói státuszát is. Szavai ma is a fülembe csengenek, eszméjét az utolsó munkanapjáig hangoztatta és fenn is tartotta: „Sose feledd, hogy ez a szék, ez a pozíció nem hatalmat, nem befolyást jelent, hanem sokkal inkább szolgálatot és alázatot a vadászok és a vadászat ügye iránt!”

Szakmai munkásságában, ahogy emberi értékeiben sem ismert megalkuvást és kompromisszumot. Aktív ideje alatt számtalan jobbító javaslattal próbálta a Vadászkamara működését optimalizálni, mint mondta: Ott volt a Kamara születésénél, így annak gyermekbetegségeivel is tisztában van. Ma is megnyugvással konstatáljuk, hogy számos javaslata mostanra, jóval a nyugállományba vonulását követően került bevezetésre és szolgálja a szervezet előre menetelét. Míg korai munkásságát az őz és gímszarvas gazdálkodás, annak tudományos értékű kutatása kötötte le, kamara titkárként a vadászok képzése, vizsgáztatása, az etikus magatartás hirdetése lett a missziója. Dolgozószobájában páratlan szakmai bibliográfiát gyűjtött össze, rendszeres szerzője volt a hazai vadászújságoknak, szakcikkei kétség kívül józan tisztánlátással és a jobbító kritika szellemében íródtak. Bár komoly szakmai publikációkkal rendelkezett, fogékony volt a vadászati szépirodalomra, a Kamarán belül ő vezette be a megyei könyvbemutatókat, amelyeknek nyugdíjazása után is rendszeres látogatója volt.

Kamaratitkári hivatása csúcsán az ezredfordulóra egy régi, már 1985-ben felvetődött szakmai vágya teljesült, amikor is korábbi javaslatát a „Vadászat Somogy megyében” c. témadokumentáció megszerkesztését a „Milleniumi Vadászati Almanach” szerkesztőjeként egy páratlan mű kiadásában teljesíthette ki. Ezzel kapcsolatosan úgy nyilatkozott: „Célunk a millenium gondolata, az emlékezés! Emlékezés azokra, akik megalapozták vadászati lehetőségeinket, akik az egyetemes kultúra magaslatába emelték a vadászatot. Rögzíteni szeretnénk örömöktől és gondoktól sem mentes jelen életünket – az utókor, de kicsit a magunk számára is!”

Ennek tudatában biztosan nevezhetjük az Almanachot Dr Bod Lajos egyik életművének, Somogy megye vadászati történelemkönyvének.
Bár kétség kívül páratlan szakmai ambíciók maradtak benne nyugdíjazását követően is, onnantól visszahúzódott a szakmától, és családja körében, a kis lipótfai tanyájára néha elvonultan, unokáinak szentelve idejét töltötte napjait. Még a Vadászkamarából is kilépett.

Példaértékűen cselekedett akkor, amikor 2012-ben felkeresett és közvetetten segítséget kért unokája, az akkor hét éves Lassú Levente gyógykezeléséhez. A „Vadászok a Civilekért Véradó Mozgalom” akciót szervezett a vadászok körében, és célzott véradásra hívta a kisfiú érdekében a megye vadásztársadalmát. Soha nem felejtem el, ahogy a Kamara irodáját 2012. augusztus 8-án véradó ágyakkal rendeztük be, és most is látom az iroda előtt kígyózó önkéntes véradók hosszú sorát, ahogy türelmesen várakoznak. Vadásztársasági elnökök, marcona hivatásos vadászok, ifjú vadászok, férfiak és nők jöttek el hívó szavára és segítettek aznap egy közös cél érdekében. Ő, mint aggódó nagyapa az egész napot a véradókkal töltötte, szinte mindegyiknek a kezét megszorítva, és megköszönve a segítséget. És ő juttatta el az unoka akkor még bizonytalan kézzel írt köszönő levelét is, amit a mai napig őrzünk. Tette példaértékű kell, hogy legyen, mindannyiunk számára.

Pár hete egy Somogy megyei író keresett fel azzal, hogy megyei vonatkozású vadászkönyvéhez kér szakmai segítséget, és arra hivatkozott, hogy az ajánlást a könyvhöz Dr Bod Lajos írta. Felajánlottam a könyvbemutató, író – olvasó találkozó lehetőségét a szerzőnek, aki jelezte, hogy mint moderátorral, Dr Bod Lajossal szeretne a közönség előtt beszélgetni.
Kedves szerző. Ez a beszélgetés, mint ahogy sok nyitott kérdésre a válasz, már nem jöhet létre. Olyan sok mindent szerettem volna Neki én is még elmondani. Bár, már régóta tudom, hogy mindent addig kell elmondani, amíg lehet…
Dr Bod Lajos távozásával a szakmánk szegényebb és kevesebb lett, egy korszak lezárult. Ugyanakkor az általa évtizedeken keresztül formált szemlélet vadászok százaiba ivódott bele és talán nem volt hiábavaló a befektetett érték. A visszamaradt páratlan szakmai gyűjtemény, a cikkei sokasága, az általa megálmodott, majd megvalósított emlékhelyek vagy a Milleniumi Vadászati Almanach örök értékként maradtak fent, amelyeket a jövőben még sok sok generáció fog hivatkozni.
A Vadászkamara, ahogy én is, nagyon sokat köszönhetünk Neki, Dr Bod Lajosnak. Mindannyiunknak tanulnunk kell tőle, szerénységet, szakmaiságot, emberséget és igaz beszédet! Minden volt Kollégának és Barátnak köszönjük, hogy együtt kísértük Őt utolsó útjára.
Végezetül hadd idézzem újra őt, ahogy vadászatunk nagyjairól ő is emlékezett egykor:

Az emlékezés sorai

Valljuk: a vadgazdálkodás megújulásra képes, de az elődök munkáján alapuló szakma! Az erre épülő vadászat racionális természethasznosítás, a maga jövőjéért is aggódó, ugyanakkor vallottan hagyományőrző,- sőt: hagyományteremtő kultúrtevékenység.
A most megkezdett új esztendő elején álljunk meg egy pillanatra az élet emberpróbáló rohanásában, és gondoljunk azokra az előttünk járókra, akiknek nyomdokain haladunk… A természet megismerésében, tevékenységünk megalapozásában, vadgazdálkodásunk-vadászatunk történetében felvállalhatjuk örökségüket: és tanulhatunk botlásaikból is.
Dr Bod Lajos
Kaposvár, 2003. november 18.”

Isten Veled Lajos Bátyám!
Kemenszky Péter

 

Read 339 times
© 2019. OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete. Minden jog fenntartva.

Keresés