Aktualitások

2019 június 05

Vadásznap 2019

Igazi vadászünnep helyszíne volt június 1-én Somogyország Zöld Szíve Kaszó, ugyanis itt rendezték a huszonhetedik Somogy Megyei Vadásznapot. A jelentős megyei eseményt a Baranya Vadászkürt Együttes nyitott meg, a résztvevők pedig újfent számot vetettek az elmúlt évről, kitüntetéseket adtak át és ifjú vadászok is fogadalmat tettek.

Méltó helyszínt választott a megyei Vadászkamara és Vadásszövetség az év legfontosabb vadászati rendezvényének, hiszen a Kaszó Zrt. hosszú ideje partnere a Somogy megyei vadászati érdekképviseleteknek, nagy megtiszteltetés számunkra, hogy idén ismét mi rendezhettük meg a vadásznapot – mondta el üdvözlő beszédében Galamb Gábor vezérigazgató, a rendezvény házigazdája. Mint mondta, örömmel tölti el, hogy 2007, 2013, valamint a 2016-os Országos Vadásznap után újfent ő köszöntheti ezen a helyszínen az idelátogatókat.

Az elmúlt vadgazdálkodási év számos változást hozott, és jelentős eredményeket is produkált. Másodízben lehetett az Országos Vadgazdálkodási Alapból pályázni, és a megnövekedett költségvetésünkből jelentős segítséget tudtunk nyújtani a területen szolgálatot teljesítő hivatásos vadászaink részére is. Emellett a Kamara kiemelt feladatának tartja a szolgáltató jelleggel történő működést, vidéki, kihelyezett vadászjegy érvényesítések mellett – ahol már a tagságunk egyharmada él a lehetőséggel – bevezettük a bankkártyás fizetés lehetőségét is – mondta el többek között köszöntőjében Pongrácz István, az OMVK Somogy Megyei Területi Szervezetének alelnöke. – A vadászatra jogosultak pályázhattak: az apró- és nagyvad fajaink élőhelyeinek fejlesztésére, a ragadozók gyérítésre, vagy egyes apróvad-, és őzetetők beszerzésére, illetve víznyerési lehetőségek kialakítására, amely pályázatokhoz a Területi Szervezet minden lehetséges segítséget megadott.

 A rendezvény fővédnökei, Dr Semjén Zsolt az OMVV elnöke és Dr Neszményi Zsolt Somogy megye kormánymegbízottja távollétük okán baráti hangú levélben köszöntötték a megjelenteket, amelyben kitértek, és statisztikai adatokkal alátámasztva méltatták a megye vadgazdálkodását – „Ez egy rendkívül érdekes és változatos hobbi, sport, a hivatásos vadászoknak egy életpálya, a sportvadászoknak pedig holtig tartó szenvedély.”

Dr Kovács Zoltán államtitkár, az „Egy a Természettel Világkiállítás” kormánybiztosa örömét fejezte ki, hogy pár héttel a vérebverseny megnyitója után újra itt lehet Kaszón. Kiemelte a 2021-es világkiállítás jelentőségét, jelezve, hogy annak költségvetése lehetőséget nyújt a megyéknek is maradandót alkotni, amelyhez ő és a csapata minden segítséget megad az elkövetkezendőkben.

A Hubertusz misét követően a vadásznapon kitüntetéseket adtak át a legkiemelkedőbb vadásztársaknak.

Az Országos Magyar Vadászkamara kitüntetését, a Kamara Aranyérmét a Somogy megyei Területi Szervezetet felterjesztésével idén Horváth Mihály a Sefag Zrt. Lábodi Vadászerdészetének igazgatója kapta. Méltatásában kiemelték: olyan ember és vadász ő, akire mindig és mindenkor lehet számítani, kiváló emberi és szakmai kvalitásaival példaszerűen irányítja a híres lábodi vadászterületet.

Az OMVV, valamint a Somogy Megyei Vadászok Szövetsége felterjesztésével Magyar Vadászatért Érdemérem kitüntetésben részesült Prof. Dr Sugár László, a Kaposvári Egyeztem professzor emeritusza, aki szakmai és tudományos elhivatottságával, hozzáállásával és munkabírásával meghatározta a vadgazdálkodás hazai és nemzetközi irányvonalát az elmúlt évtizedekben.

Az OMVK Somogy megyei Területi Szervezete felterjesztése mellett szintén Magyar Vadászatért Érdemérem elismerésben részesült Széles József, a Területi Szervezettől, annak felügyelő bizottsági elnöki posztjáról tíz év után az idei évben leköszönt elnöke. Méltatói kiemelték, hogy tapasztalatával, szakmai és emberismeretével példát mutatott a vadgazdálkodási pályázatok konstruktív ellenőrzése témájában és jó érzékkel hangolta össze a szakbizottságok együttműködését, ezzel nagymértékben segítette elő a jövőbeni munkájukat.

Nimród Vadászérem kitüntetésben részesült Márton Imre a Somogyvár és Környéke Földtulajdonosok Vadásztársaságának vadászmestere, aki 54 éve vadászik ugyanazon a területen, társai tisztelik és megbecsülik.

Kiemelkedő bátorságáért, kitartásáért az orvvadászat elleni küzdelem elismeréseként Díszoklevél kitüntetésben és pénzjutalomban részesült Bibó János törzszászlós a Somogyjádi Rendőrparancsnokság járőre.

Hubertus Kereszt kitüntetés gyémánt fokozatát Péter István, DRÁVA 2017 Vadásztársaság tagja, valamint Ulrich Leo Bettermann a Törökkoppányi Íjász Vadásztársaság partnere, vendégvadásza kapták.

Hubertus Kereszt kitüntetés arany fokozatát kapták: Bradics Csaba Somogyvár és Környéke Vadásztársaság tagja, Böhm István SEFAG Zrt. hivatásos vadásza, Kovács János Tapsony és Vidéke Petőfi Vadásztársaság tagja, Matesz Péter Mezőcsokonyai „Rákóczi” Vadásztársaság tagja, Rakovics János SEFAG Zrt. hivatásos vadásza, Simonics Gyula a Törökkoppányi Ijász Vadásztársaság tagja, Szerják György SEFAG Zrt. hivatásos vadásza, Utasi Miklós Rigóci Baráti Vadásztársaság tagja, Vörhendi Péter Mezőcsokonyai „Rákóczi” Vadásztársaság tagja, Zarka István Mezőcsokonyai „Rákóczi” Vadásztársaság tagja.

 Hubertus Kereszt kitüntetés ezüst fokozatát: Birkás Ferenc Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadászegyesülete hivatásos vadásza, Gelencsér Gábor Tapsony és Vidéke Petőfi Vadásztársaság hivatásos vadásza, Lancz Tamás Tapsony és Vidéke Petőfi Vadásztársaság hivatásos vadásza, Horváth László Taszári Vadásztársaság hivatásos vadásza, Nyári Attila Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadászegyesülete hivatásos vadásza.

Hubertus Kereszt kitüntetés bronz fokozatát:Czuring Tibor Gyótai Vadásztársaság hivatásos vadásza, Geiger Tamás Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadászegyesülete tagja, Krennert István Tapsony és Vidéke Petőfi Vadásztársaság tagja, Récsei Zsolt Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadászegyesülete tagja, Szijártó Ferenc Tapsony és Vidéke Petőfi Vadásztársaság tagja, Tóth Zoltán Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadászegyesülete tagja.

Az idén első alkalommal vadászjegyet váltók közül harmincnyolcan tettek a megyei vadásznapon ünnepélyes fogadalmat, őket Kemenszky Péter, az Országos Magyar Vadászkamara Somogy Megyei Területi Szervezetének titkára köszöntötte és avatta. – A fogadalomtétel még önmagában nem tesz igaz vadásszá, ennek a folyamata leginkább majd rajtunk, a tapasztalt és sokat látott sporttársakon fog múlni. Mi vállaljuk ugyanis, hogy a hagyományokat és tapasztalatokat a részükre átadjuk.

A megyei kamara titkára hozzátette: a vadászat felelősségteljes tevékenység, egy nemes szenvedély és egyben szakma is. Művelője pedig komoly és felelősségteljes ember, nem pedig a vad prózai elejtője.

Kiemelte: a vadásznap remek alkalom, hogy megmutassák a civil társadalomnak a vadászat gazdag kultúráját.

Az idei vadásznapot a szervezők a kaszói sportcsarnokban berendezett páratlan képzőművészeti kiállítással, trófea és hullott agancs bemutatóval, vadásznapi főzőversennyel, koronglövészettel, és a helyi Belső-somogyi kultúrát bemutató színes előadásokkal tették változatossá. Külön kiemelt program várta a legkisebbeket, ismét két kategóriában rendeztek nekik vadásznapi gyermek lövészversenyt, ahol mintegy negyven induló lőtt a felállított bukócélokra, és ahol a győztesek csillogó szemmel vehették át az értékes díjakat a délutáni eredményhirdetésen. Ezen felül volt játszóház, körhinta, légvár, valamint kisvasutazás is a szervezők jóvoltából. A legbátrabbak helikopteres sétarepülésekkel, madártávlatból csodálhatták a festői kaszói környezetet, erdőrengeteget.  Idén is megtartották a 13 éve a Kamara által alapított Vadászok a Civilekért Véradó Mozgalom hagyományos véradását, amelynek keretein belül 32 vadász nyújtotta karját a civil társadalom felé. A hagyományos szakmai programok, mint a terepjáró-, vadászkutya- és solymász bemutatók nagyszámú érdeklődőt vonzottak az egyes helyszínekre.

Nincsen Somogyban vadásznap jótékonysági adományozás nélkül. A Somogyi Vadászhölgyek Klubja sütemény-akciójának köszönhetően az Őszi fény idősek otthonának működéséhez a hölgyek a nap végén 155 ezer forinttal járultak hozzá önzetlen gyűjtésük eredményeképpen.

A hetek óta tartó esős idő erre a jeles napra emberelte meg magát első ízben és sütött ki a nap a rendezvény résztvevőire, amely számos látogatót vonzott az idei évben is. Köszönjük a Kaszó Zrt. munkatársainak, a Drávavölgye Szakgimnázium teljes kollektívájának és diákjainak a megfeszített munkát, a méltó helyszínt, valamint támogatóinknak az önzetlen felajánlásokat, akik nélkül nem jöhetett volna létre az idei Somogy Megyei Vadásznap.

 

 

Kemenszky Péter

 

Read 753 times
© 2019. OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete. Minden jog fenntartva.

Keresés

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések