Aktualitások

2019 máj. 30

Felhívás

Tisztelt Elnök Úr/ Vadászmester Úr/ Képviselő Úr!
(Felhívás a Somogy megyei vadászatra jogosultakhoz)

Az OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete az idei évben is az egész megyére kiterjedő dúvad gyérítési programot hirdet meg.

A program időpontja:
2019. június 13. (csütörtök) 00.00 órától június 19. (szerda) 24.00 óráig.

A program során elejthető minden jogszabályban engedélyezett „Egyéb apróvadfajok” besorolásba tartozó (79/2004. (V.4.) FVM rendelet 5. számú melléklete szerint) vadászható vadfaj,
a jogszabályban engedélyezett módszerrel és eszközökkel, egyéni és társas vadászati móddal.
Mivel az ellenőrzés lehetőségei erősen korlátozottak, kérjük a vadgazdálkodókat és a vadászokat ne éljenek vissza ezzel, minden jogosult csak a saját területén
és a megjelölt időben terítékre hozott példánnyal vegyen részt a versenyen. Az elejtett egyedekről készített, dátumbélyegzővel ellátott fotókat, az elejtést követően azonnal kérjük
az alábbi lehetőségek valamelyikére megküldeni a vadászterület nevének feltűntetése mellett. Egy vadász egy időpontban elejtett több egyedéről egy képet kérünk küldeni.

A fotók beküldésének módja:
    MMS-ben: +3630/298 0340
    e-mailben: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A terítékek összesítését, a teríték-nyilvántartó lapok összeállítását a fentiek alapján a Kamara végzi el, ezért kérjük az előírások pontos betartását.
A programban részt vevő vadászatra jogosultak közül a nettó vadászterületre vetített legnagyobb terítéket produkáló jogosult vándorserleget,
az első három egyéni helyezett pedig serleget és oklevelet kap.
A gyérítési program során terítékre került egyedeket egy közös terítéken mutatjuk be, és itt kerül sor a verseny eredményhirdetésére is.

A terítékre 2019. június 20-án (csütörtök) a hivatásos vadászok országos szakmai versenyének Somogy megyei válogatójának keretében kerül sor.

A verseny és a teríték helyszíne: Tókaji parkerdő Lőtér - Kaposszerdahely.

Az elejtett példányokat csonkítatlanul és megjelölve (vadászterület neve) a fenti helyszínre kérjük elhozni és 09.30-ig kérjük a szervezőknek leadni.
A tetemek teríték utáni elszállításáról a szervezők gondoskodnak.
Részletes információ Dr. Varga Gyula OMVK SMTSZ hivatásos vadász alelnöktől, továbbá Kemenszky Péter OMVK SMTSZ titkárától kérhető.
A programra az OMVK Somogy Megyei Területi Szervezeténél lehet jelentkezni e-mail-ben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen,
vagy telefonon Máj Orsolyánál a 82/ 526-288-as telefonszámon.

Kaposvár, 2019. május 21.

Vadászüdvözlettel:
Dr. Varga Gyula
    OMVK SM Területi Szervezet
hivatásos vadász alelnök

Read 1458 times
© 2019. OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete. Minden jog fenntartva.

Keresés

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések