OVF. 2017. évi Dunántúli Regionális Elődöntő

DUNÁNTÚLI VIZSLA VERSENY

Az OMVK Somogy megyei Területi Szervezet szervezésében, a SEFAG Zrt. Barcsi Erdészet területén, Alexandra pusztán került megrendezésre. A házigazda szakemberei kiváló munkát végeztek úgy a területek kiválasztásában, mint a verseny lebonyolítás technikai részében. A bírók és versenyzők magas színvonalú ellátásban részesültek, így a verseny előtti és alatti nyugodt körülmények adottak voltak.

A reggeli kürtszóra felsorakozott résztvevőket dr. Varga Gyula úr a SEFAG Zrt. Vadászati és Vadgazdálkodási Osztály vezetője és egyben az OMVK Somogy megyei területi Szervezet hivatásos vadász alelnöke üdvözölte. Ezt követően dr. Sándor Gyula úr az OMVK Kinológiai Szakbizottság elnöke nyitotta meg a versenyt, ezt követően átadta a szót a verseny vezetőbírójának Konyecsnyi Károly úrnak, aki bemutatta az egyes munkaterületen dolgozó bírókat. Ismertette a verseny lefolyását és felügyelte a startszámok kihúzását.

A 9 dunántúli megyéből 18 versenyző nevezett. A versenyen 11 bíró gondoskodott a feladatok korrekt értékeléséről.

A benevezett kutyák fajtánkénti és nemenkénti  megoszlása: 10 kan és 8 szuka. 11 rsznv., 4 rszmv., 1 weimári, 1 dszmv és 1 dsznv.

              Eredmények:

   11 vizsla végzett I. díjba;    1 vizsla II. díjba ; 1 vizsla III. díjba;  5  nem került minősítésre
 

Az Országos Vizsla Főversenyre 8 vizslavezető és vizslája kapott meghívást.

      1.   Malomközi Ilex                    rsznv. kan            vezető:  dr. Horváth Éva          261,5   p

      2.   As Makolski                         rsznv.  kan           vezető:  Heidenreich Kristóf   261      p

      3.   Fülöpi Fürjész Adria            rsznv. szuka,        vezető:  Farkas Tamás             260      p

      4.   Junior Fauna V.H. Molehout  rsz.weim. kan    vezető:  Agócs Attila                 259,5   p  

      5.   Cliff von Nordstrand            dsznv.  kan           vezető:  Kreszl Zsolt               256,5   p

      6.   Kevi-Lator Extra                  rsznv. kan             vezető:  Kaproncai Tamás        255,5   p

      7.   Micskei Vida                        rsznv. szuka         vezető:  Bíró Tamás                  253,5   p

      8.   Malomközi Diána                 rsznv. szuka         vezető:  Máj Zoltán                   253      p

      9.   Julaz Potenskej Luky           rsznv. szuka         vezető:  Berkes Dávid               246     p

 

A hatodik helyezett vizsla vezetője más irányú elfoglaltsága okán visszalépett ezt természetesen a somogyi csapat bánta!

                                          A  csapat győztes  Baranya megye lett.

A Kaszó Zrt és a SEFAG Zrt egy-egy őzbak kilövési lehetősége mellett több értékes díj is kiadásra került.

A verseny támogatói:
Országos Magyar Vadász Kamara
SEFAG Zrt.
Kaszó Zrt.
Kulcsár István az Aranyszarvas vadászbolt tulajdonosa
Tóth Pál a Barcsi Vadászbolt
Nagy János igazgató Kaposvári Egyetem Bőszénfai Szarvasfarm
OMVK Somogy megyei Területi Szervezete     

Köszönöm a résztvevőknek, támogatóknak és segítőknek valamint a házigazdáknak az odaadó munkáját, nélkülük nem lehetett volna ilyen magas színvonalú versenyt megszervezni, megrendezni.

Pomázi Ágoston Árpád
Az OMVK Somogy megyei Területi Szervezet Kinológiai Szakbizottság elnöke