Ismét Somogyban solymásztunk!

Aki figyelemmel kíséri a hazai solymász életet az tudjhatja ,hogy december végén mindig találkozót tartunk. 2015-ben sem volt ez másképp, a Magyar Nemzeti Ragadozómadárvédő és Solymász Egyesület a szokott időben december 27.-29.-én rendezte meg a évi rendes Náday Sándor emlékvadászatot Somogysimonyiban.

Az első napon az elhúzódó gyülekező  és az időjárás miatt helyben próbálkoztunk ,de a köd amitől a madaraink csőréig sem láttunk nem sok esélyt adott. Ennek megfelelően eredménytelen napot zártunk.

A második napon az időjárás mintha értékelte volna a solymászok igyekezetét ,szikrázó napsütésben gyülekeztünk és a szép idő kitartott egész nap.Itt még soha nem látott létszámú solymász csapat verődött össze ,ami lehetővé tette ,hogy a legkülönbözőbb látványosságokban legyen részünk.

Láthattunk parádésan üldöző héját,félénk vörösfarkú ölyvet,magasan köröző vándorsólymot vagy rakoncátlan vadászsólymot vagy akár csapatban vadászó Harris héjákat.                                                                               

Ezen a napon vadászati alkalmiassági vizsgát is tartottunk solymász kutyák számára amit a nevezett három kutya sikeresen teljesített.

Zsákmányt ugyan ezen a napon sem ejtettünk ,de akkor is egy remek napot zártunk.

A vacsora után közgyűlést tartottunk ,ahol sok egyéb között a legtöbb időt a solymászat aktuális helyzetének elemzése vette el .Sajnos meg kell állapítanunk ,hogy a solymászat érdekképviselete nem jól működik. Ennek az az oka ,hogy a felelős személyek több energiát fordítanak a kirekesztésre mint a tényleges munkára, a pozíciójukra sokkal inkább tekintenek státusként mint felelősségként. Ez nem helyes különösen nem most a vadászati törvény módosítása idején. Az egész hazai solymász társadalom szalasztott el nagyon nehezen és sokára visszahozható lehetőségeket emberi kicsinységek miatt.

A harmadik nap reggele a szokásoknak megfelelően , részint a hosszúra nyúló esti beszélgetés, részint a mindent újra elborító köd miatt nagyon nehezen indult. Azért valahogy össze szedtük magunkat és megfogyatkott csapatunk a korai hazaindulás és a köd miatt is újra egy közeli területet választott.

Vadat az utolsó napon sem ejtettünk,de ezen senki sem sajnálkozott ,hiszen megint egy kellemes és vidám vadászattal emlékeztünk egyik kedves  tanítonkra .

Lóki György
Fősolymász