A közelmúlt vadászati jog változásainak hatása a vadász-kinológiára!

2015. évben a vt, illetve 2017.- ben a vhr. változásai döntően, de nem mindig a kívánt módon változtatták meg a vadászkutyák használatát. Most a teljesség igénye nélkül foglalkozom néhány kérdéssel, a pozitív illetve a negatív hatásokra figyelemmel. Véleményem részben a saját tapasztalatom, részben az OMVK Szakbizottságaiban kialakított szakmai álláspontokra alapozva alakítottam ki!

Az eddigiekben a vadászkutyák alkalmazását a jogalkotó a rejtőző vad felkutatásában, a lőtt és a sebzett vad terítékre hozásába határozta meg. Ez bizonyos vadászati módok során az állatvédelemmel komoly nézet különbséget eredményezett. Így például a kotorékvadászat, illetve az agarászat területén. Ezt a feszültséges sikerült a tv. módosításában, - az állatvédő szervezetek javaslata alapján - feloldani, miszerint a „Vadászat a vadnak az e törvényben engedélyezett eszközzel, vagy ragadozó madárral, illetve magyar agárral és engedélyezett módon vadász által, vadászterületen történő elejtésére, vagy elfogására irányuló tevékenység.” (Vt. 56.§.(1)  „A vadászat alkalmával – az azt alkalmazó felelősségére – a vad keresésére, felkutatására, valamint elfogására csak olyan vadászkutya alkalmazható, amelyet igazoltan vadászatra képeztek.” (Vt. 67.§. (5)

Örvendetes az agarászat, mint vadászati mód újbóli legalizálása. Ezzel lehetőség nyílik a vadászati kultúra és hagyomány színesítésére, egyben a „hungarikummá” nyilvánított magyar kutyafajták közül, a magyar agár eredeti funkciójának megfelelő alkalmazására! Üröm az örömben, hogy a szakmai javaslat figyelmen kívül hagyásával került meghatározásra a vadászati mód, vagyis az agarászat egyéni vadászatnak minősül. Ennek betartása mezei nyúl vadászaton ésszerűtlen és kivitelezhetetlen.  A szakmai javaslat szerint: „Mezei nyúl elfogása magyar agárral társas vadászat formájában, róka és aranysakál egyéni-és társas vadászaton történhet. Vadkár elhárító vadászaton mezei nyúl – külön engedéllyel – elfogható egyéni és/vagy társas vadászaton, gyümölcsösben, szántóföldön dinnye és tök ültetvényekben és csemetekertben.”

Fontos űrt hivatott betölteni a vhr. 20.§. (1). „A vadászatvezető, illetőleg a kísérővadász, köteles a vadászat megkezdése előtt meggyőződni arról, hogy a vadász rendelkezik-e a vadászat gyakorlásának személyi feltételeivel, ha a vadászaton vadászkutya is részt vesz, a vadászatvezető a vadászat megkezdése előtt ellenőrzi, hogy a vadászatra használt vadászkutya megfelel-e az előírásoknak.”  Amennyiben az ellenőrző személy hiányosságot talál, úgy a vadászatból a vadászt azonnali hatállyal kizárja.

Lényeges az eddigiekhez képest az a változás is, hogy VAV vizsgákat elsődlegesen az e célból szervezett vadászaton, ha ez nem lehetséges mesterséges körülmények között kell megtartani! Eddig ez fordítva történt. Apróvad vadászatok esetében ez a megoldás egyértelmű, a bírálatkor pontos képet kaphatunk az egész napos vadászatra való alkalmasságról!

Pontosításra került a sebzett nagyvad utánkeresése is, miszerint „….ha a rálövés helyén lőjel, vagy vércsapa található, annak jellegéhez igazodóan kell az utánkeresést végezni, indokolt esetben a vadászkutya fajták vadászati alkalmassági vizsgájával (VAV) rendelkező, nagyvad utánkeresére alkalmas vadászkutya alkalmazásával. Ha a rálövés helyén sebzésre utaló jel nem található, az utánkeresést a vad elugrásának, menekülésének irányába kell megkezdeni és akkor abbahagyni, ha vércsapa, lőjel feltalálására már nincs esély.”

A Vt. 2015. évi módosításának egy meglepő fordulatát jelentette, a klasszikus terelővadászat megváltoztatásának legalizálása. Ennek az élvezetes vadászati módnak a lényege, hogy néhány „mozgató” ember, néhány a váltókra elállított vadászra mozdítja a vadat. Teszik ezt úgy, hogy a vad ne riadjon meg, csupán a gyanús eseményre reagálva a váltóján mozduljon minden különös ijedség nélkül a vadász irányába. E vadászat során csupán az 1800- as években szarvas terelésnél volt kutya is, de kizárólag vezetéken vezetve a nyomon. Ezt követően soha nem alkalmaztak kutyát, sőt a módosításig tilos volt az alkalmazásuk! Ez természetesen teljesen érthető, ugyan is a vadászkutyának a vad terelése és hajtása közt nincs értelmezhető különbség!  A nagyvad, jelesen a szarvas populáció jelentős növekedésével fokozatosan változott, nőtt a terelővadászaton résztvevő puskások és hajtók létszáma, ami arra engedett következtetni, hogy más az elvárás. A probléma az, hogy eddig küzdöttünk, hogy a vaddisznós kutyák csak a disznót hajtsák. Mára igen jó eredményeket értünk el. Ez a munka veszni látszik. A vadászkutyákkal a vadat terelni nem, kizárólag hajtani lehet. Terelés közben a trófeás vad nem lőhető, viszont a kutya azt is hajtja, esetenként állítja és le is rántja! Akkor ki lesz a felelős!?

Ami végkép nem érthető és szakmailag megmagyarázhatatlan, mi az a 45 cm „bűvös” határ, amely marmagasság alatti kutyák alkalmazhatók? Ezzel kizárták az erdélyi kopót, amelyik egyébként lehet, e célra a vadászkutyák közül legmegfelelőbb lenne. Talán meg kellene próbálni a pumi, mudi, sinka és a puli alkalmazását független a centiktől! Ezek a fajták és keverékei „értik” a terelés elvét és terelve „kéz alatt”, könnyen irányíthatóan hajtanak! Így talán a vadászkutyák megmaradnának azok, amire tenyésztették! Fontos lenne e témával komolyabban foglalkozni annak okán is, hogy a vadászat rendje megsértésének minősül, ha a nagyvad terelővadászatán a 45 centiméternél magasabb marmagasságú kutyával folytatunk vadászatot!

Végezetül javaslatba foglaltatott a származási lappal nem rendelkező, illetve keverék kutyák - megfelelő türelmi idő leteltével – kivonása a vadászatból, kivéve a vaddisznós kutyák esetében. Nem hogy ez nem került a vhr.-be, de a törvénnyel szembe menve a magyar agár esetében is mód nyílik keverékek alkalmazására, mivel VAV vizsgára kerülésüket semmi nem akadályozza meg! A törvény egyértelműen és következetesen magyar agár alkalmazásáról szól. Egy újbóli hagyományos vadászati mód bevezetésekor egyértelmű lenne a fajtatisztaság elvárhatósága. Akik régen foglalkozunk vadászkutyákkal a gyakorlatban is tudjuk, hogy a fajták tenyésztése szempontjából káros a keverékek használatának eltűrése.

Zárszóként olyan problémákkal küzdünk folyamatosan, amelyek a régmúlt időkben is jelen voltak, akkor sem sikerült rendezni és azóta sem. Ennek okai között ki kell emelni az emberi gyarlóságot, ami azon alapul, ha X javasol valamit az Y –nak nem jó! Tehát nem a kutyáról és a vadászatról szól a történet, hanem az egyes emberek témára ráhatásáról!         

 

Pomázi Ágoston, kynológus, rovatvezető