Aktualitások

2022 március 29

ÚJABB felhívás

Újabb felhívás segítségnyújtásra

 

Tisztelt Vadászatra Jogosultak,

Tisztelt Vadásztársak, Civil segítők!

 

Több, mint egy hónapja tart a háború a szomszédos Ukrajnában, Európa számos országa és az összes szomszédos ország egyként segít a menekülteknek, vagy a Kárpátalján/Ukrajnában maradóknak. A március eleji ezelőtti gyűjtést követően számos vadász és civil, valamint vadászatra jogosult jelezte, hogy egyéb okok miatt nem tudott részt venni, vagy nem értesült a Vadászszövetség és a megyei Vadászkamara által koordinált gyűjtésről és azt pótolná, amennyiben lehetséges.  Újból felmerült tehát a vadásztársadalom részéről a segítségnyújtás igénye, amellyel kapcsolatban a Somogy Megyei Vadászok Szövetsége és a megyei Vadászkamara ismét vállalja, hogy a Somogy megyei adományokat begyűjti,és annak elszállítását koordinálja.

Emlékeztetőül: Az ukrajnai események hatására megindult menekültek főként Szabolcs-Szatmár-Bereg megye határátkelőin lépnek be Magyarországra, ezért a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vadászkamara  szervezi és koordinálja, már főként a Kárpátalján maradottak, vadászok általi megsegítését. 

A szabolcsi Területi Szervezet kárpátaljai, beregszászi vadászati szervezetekkel/erdőgazdasággal alakított ki kapcsolatot és velük egyeztetve, az igényeknek megfelelő termékeket és eszközöket a legnagyobb gondossággal és átlátható módon összegyűjti és számukra szortírozva továbbítja. Ebben az esetben biztosak lehetünk, hogy a segítség helybe fog jutni, ahová a legjobban kell. Mára a segítségre egyértelműen a határon túl maradott magyar ajkú lakosságnak és a hozzájuk Ukrajna belsejéből menekülőknek van szüksége, hiszen a belső akadozó áruforgalom miatt a boltok polcai lassan megüresednek.

Kérjük a T. Tagszervezeteinket és a nem tagszervezet Vadászatra jogosultakat, Vadásztársakat és Civil segítőket, hogy amennyiben Somogy megyéből szeretnének tárgyi adományokat eljuttatni a rászorulóknak, csatlakozzanak a Vadászszövetség és a Vadászkamara helyi kezdeményezéshez, és garantáljuk, hogy a Vadászkamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Területi Szervezetének a felajánlásokat eljuttatjuk. Amennyiben a felajánlások összegyűlnek, ismét a Toyota KOTO Autóház - mint aktív közreműködő -, által biztosított járművel tervezzük azok célba juttatását 2022. április 9-10-én. Kérjük, a gyűjtési akcióra azok jelentkezzenek, akik a március eleji akcióban nem tudtak részt venni!

Amire szükség van:

Elsősorban tartós dolgok és élelmiszerek: Liszt, cukor, rizs, olaj, készétel- és egyéb konzervek (hús-, májpástétomok), amelyek rögtön fogyaszthatóak, dobozos gyümölcslé, vitaminok, tartós tej, tartós szeletelt kenyér, egészségügyi papír (Wc papír, nedves törlő, papírtörlő, papír zsebkendő), kézfertőtlenítő, vitaminok, gyermek ápolási cikkek (bébi étel, pelenka, popsitörlő stb.). Kérjük a T. Felajánlókat, hogy egy felajánló max. 20-25 kg mennyiség mértékéig ajánljon fel adományt, valamint, hogy lehetőleg kartonban, vagy bontatlan gyári zsugorfóliában érkezzenek a felajánlások a könnyebb szállítás és elosztás érdekében!

Amennyiben az Ön, vagy az Ön által vezetett szervezet segítséget ajánl fel, kérjük, hogy azt 2022 április 8. (péntek) 12.00-ig juttassa el a Vadászszövetség/Vadászkamara Kaposvári irodájába (Kaposvár Zárda u. 18.) ahol kolléganőink az adományokat átvételi elismervény kiállítása mellett veszik át.

 

Segítségüket előre is megköszönve,

Vadászüdvözlettel:

 

Pongrácz István elnök                                                 Meiszterics János elnök,

                                Dr. Kemenszky Péter titkár/fővadász

Read 234 times
© 2019. OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete. Minden jog fenntartva.

Keresés

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések