Teplán László természetfotóssal beszélgettem a munkájáról, hobbijáról és arról a nagyszerű munkáról, amit annak érdekében végez, hogy környezetünket, a természetet minél szélesebb körben bemutassa, megszerettesse.
Mesél a fotós…
Egy csodás dolog, ami eddigi életem szerves részét képezte, képezi és képezni fogja, nem más, mint a vadászat. Számomra ennél fontosabb dolog aligha van.
2 éves koromban vitt ki először vadászni Édesapám, amikor megszerettette velem ezt az egész varázslatos világot, amely azóta is magával ragad, és a rabjává ejt minden egyes alkalommal, amikor kint vagyok a természetben. Egy vadat nem csak meglőni kell tudni, hanem tisztelni, figyelni, megismerni a szokásait, megfigyelni a jellemét, viselkedését, külső jegyeit. A „vadász”, aki elejti a vadat az egyik énem, a „természetfotós” a másik, de a kettő minden egyes alkalommal együtt vág neki az erdőnek kiegészítve egymást, fegyver és fényképezőgép egymás mellett együtt figyeli a csodát, azt a csodát, amit csak az lát, akinek a szíve az erdőé. Rengeteg gyönyörű pillanat van, de ezeket a pillanatokat meg kell látni, az erdőt, a vadat szeretni kell és tisztelni, csak akkor tudsz a képeiddel „csodát” mutatni. Immáron 3 éve, lesem várom, figyelem a kibontakozó csodát. Ami a legjobban megragad a hajnal varázsa. Az ébredő erdő ködös lehelete, az ébredező nap sugarai, szeretem ahogy éled, ébred az erdő és élni, lüktetni kezd és ha eggyé tudsz válni vele, megmutatja rejtett értékeit, titkos kincseit. Mint ahogy az egyik kedven idézetem is hirdeti: